„Két körülményre feltétlenül tekintettel kell lenni. Az egyik a belpolitikai erőviszonyok folyamatos átalakulása a „baloldal” javára a „jobboldallal” szemben az államfő két évvel ezelőtti felfüggesztése után (az idézőjeleket ezúttal nem fogom magyarázni, hiszen tudjuk, mennyire „autentikusak” a szóbanforgó eszmerendszereket valló alakulatok Romániában). Az alkotmánybíróság és a külföldi támogatók szembemenése a népakarat egyértelmű döntésével kétségtelenül hozzájárult a parlamenti választások kimeneteléhez. A legutóbbi korrupciós ügyek (a jéghegy csúcsa, az igazi ezután következik!) az államelnök által kézben tartott intézmények vezetőit is elgondolkoztathatják.

A másik körülmény az, hogy határozott – a külügyminiszter szerint elsietett – nyilvános politikai/sérelmi kiállásával az RMDSZ nem csupán ellendrukkereinek harsány, de végül is nem túl népes táborában keltett kaján visszhangot, hanem feltehetően az önkormányzati tisztségviselők, az egyszerű tagok és általában a romániai magyarok többségét is – „türelmünknek vége már”, ugye – a kilépés helyeslésének irányába sodorta. És mindenképpen olyan magas labdát küldött a PSD térfelére, amelyet az könnyedén leüthet. Értsd: komplikációk nélkül „megszabadulhat” az RMDSZ-től, ha akar. Ámde az is lehet, hogy – egyelőre – választási érdekeinél fontosabbak a jó kormányzáshoz fűződő érdekei.

Mondják, hogy a válság mint a viszonyok és értékek zűrzavara akár termékeny is lehet: a szemléletváltás, a fejlődés lehetőségét kínálja, nyomában tisztázódás és fellendülés következhet. Persze azoknak, akik nem maradnak alul, nem pusztulnak bele.”