Nyugdíjasok vetettek véget életüknek

Több mint 40 ezer lejt kellett volna visszafizetniük a nyugdíjpénztárnak. Inkább a kötelet választották.
Hirdetés

Felakasztotta magát egy házaspár hétfő este a Hargita megyei Balánbányán, miután kiderült, hogy a férfi illegálisan kapta a nyugdíját, ezért jelentős pénzösszeget kell visszafizetniük az államnak.  Gheorghe Filip, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a nyugdíjpénztártól kapott értesítés szerint a házaspárnak közel 41 ezer lejt kellett volna visszafizetnie.

A férfi korábban a település bányájának alkalmazottja volt, a ledolgozott munkaideje azonban nem volt elég a nyugdíjazásához, ezért egy másik cégtől hamis igazolást szerzett, amely alapján 2007-ben nyugdíjazták. Az 54 éves férfi és 53 éves felesége nem tudta volna visszafizetni az államnak a jogtalanul kapott 41 ezer lejt, ezért a nyugdíjpénztár felszólításának kézhez kapása után véget vetettek életüknek, két fiuknak pedig búcsúlevelet írtak, amelyben megindokolták döntésüket.

Hirdetés