Minden fronton küzd az SZNT az autonómiáért

Egy lépés előre? Július 3-án az ET Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa megvitatja a székelyföldi önkormányzati határozatok ügyét.
Hirdetés

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) folytatja együttműködését az új összetételű magyarországi Európa tanácsi delegációval – mondta az MTI-nek Izsák Balázs SZNT-elnök hétfőn, miután hazatért Strasbourgból, az ET parlamenti közgyűlésének múlt heti ülésszakáról.  Az SZNT háromtagú delegációja lobbitevékenységet próbált folytatni az Európa Tanács intézményeiben a székelyföldi területi autonómia ügyében. Izsák Balázs úgy értékelte, hogy az új összetételű magyar ET-delegációval gyümölcsöző lehet az együttműködés, hiszen megnőtt a magyar képviselők mozgástere. Szerinte ez abban is megnyilvánul, hogy Németh Zsolt magyar delegációvezetőt az ET parlamenti közgyűlése néppárti frakciójának helyettes vezetőjévé választották.

Izsák Balázs úgy vélekedett: az SZNT küldöttsége Strasbourgban többször is meggyőződött arról, hogy eljutottak az Európa Tanács illetékes intézményeihez a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatai, és az ET apparátusát foglalkoztatja a kérdés. Példaként hozta fel, hogy az ET Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának állandó bizottsága álláspontot kért az ügyben a román kormánytól, és úgy döntött, hogy a kongresszus július 3-án Chișinăuban összeülő monitoring bizottsága megvitatja a székelyföldi önkormányzati határozatok ügyét.
Az SZNT elnöke ugyanakkor arra is kitért, hogy továbbra is számítanak a magyar kormány támogatására az autonómia eléréséért folytatott politikai küzdelemben. Megemlítette, hogy vasárnap, a Szent László-napi Bukovinai Székely Találkozó keretében részt vett a Székelyföld autonómiájáról tartott kerekasztal-beszélgetésen a budapesti Reménység Szigetén. A rendezvényen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetstratégiáért felelős államtitkára vázolta fel a nemzetpolitika beágyazódását az új budapesti kormány struktúrájába.
„A Székelyföld autonómiáját mindenképpen meg fogjuk valósítani” – vonta le a következtetést a Strasbourgban és Budapesten szerzett tapasztalatokból Izsák Balázs.

Hirdetés