H csoport: Elvitték a Vörös ördögök a koreai Tigriseket

A belgák emberhátrányban győztek, Algéria meg kiütötte az oroszokat.
Hirdetés

A brazíliai világbajnokság megnyerésére titkos esélyesnek tartott Belgium néha baromi ronda focit játszik. A H csoport első két meccsén is pocsékul kezdtek, és utána győztek, és nem volt ez másképp a Dél-Korea ellen játszott utolsó csoportmeccsen sem. A Vörös ördögök lanyhán kezdtek, bár még így is jobbak voltak, mint ázsiai ellenfelük, így emberhátrányban, 1-0-ás győzelmet aratva, százszázalékos teljesítménnyel jutottak a nyolcaddöntőbe.

A hatpontos, már továbbjutó belgák és az egypontos, tökutolsó dél-koreaiak összecsapásán utóbbiaknak értelemszerűen csak a győzelem jelenthetett esélyt a továbbjutásra, ehhez viszont gólok, de legalábbis gólhelyzetek kellettek volna, azonban egyikről sem mondható el, hogy dömping lett volna belőle a meccs elején.

Említésre méltó helyzet a belgák előtt adódott, de Mertens és Mirallas közös erővel, nagy lelkesedéssel puskázta el.

Majd Mertens igazi bravúrt mutatott be: hét méterről, ziccerhelyzetben sikerült úgy fölé lőnie, hogy a labda a Nemzetközi Űrállomáson megpattanva tért vissza a küzdőtérre.

A koreaiak végül összeszedték magukat, és több veszélyes támadást is vezettek, de ennél többel nem dicsekedhettek.

Az első játékrész utolsó percében aztán előnybe kerültek az ázsiaiak. Igaz, nem gól-, hanem emberelőnybe, de ez mindenképpen megvillantotta a győzelem esélyét. Defour lépett rá teli talppal Kim Sin Vuk sípcsontjára, amiért azonnal piros lapot kapott.

A második félidő ezért aztán érthető módon koreai támadásokkal indult. Pontosabban: a kapura jóformán teljesen veszélytelen koreai támadásokkal, amelyeket a belgák még tíz emberrel is sokkal ígéretesebb megmozdulásokkal törtek meg. Olyannyira ígéretesek, hogy a belgák be is találtak: egy kontra végén Origi lövését még kitolta a kapus, de pont az érkező Vertonghen elé, aki nagyon bevágta.

Korea ugyan még próbált egyenlíteni, de emberelőnyben sem bírt a belgákkal, akik így százszázalékos eredménnyel jutottak tovább, és az Egyesült Államokkal játszanak, a Tigrisekre pedig vár a repülő.

H csoport, 3. forduló:
Belgium-Koreai Köztársaság 1-0 (0-0)
Sao Paulo, Corinthians Aréna, 55 ezer néző, v.: Benjamin Williams (ausztrál)
gólszerző: Vertonghen (78.)
piros lap: Defour (45.)
sárga lap: Dembele (50.), illetve Hong Dzsong Ho (34.)

Algéria: ruszkik, haza!

A csoport másik meccsén alapvetően meglepő eredmény született: Oroszország csupán 1-1-es döntetlent játszott Algériával, ami azt jelentette, hogy az addig egypontos Kerzsakovék csomagolhattak, a meccs előtt hárompontos afrikaiak pedig továbbmentek a nyolcaddöntőbe.

Az oroszok az elején még úgy néztek ki: úgy döntöttek, ők itt most győzni fognak, és ha az oroszok úgy döntenek, akkor a történelemből, illetve manapság Kelet-Ukrajna és a Krím példája alapján tudjuk, hogy nem könnyű megállítani őket. Algéria sem tudta: a hatodik percben Kombarov bal oldali beadását Kokorin fejelte a 11-es pont környékéről a jobb felsőbe.

Az oroszokat az is segítette amúgy, hogy az afrikai együttes egyik legjobbját, Fegulit a legelején saját csapattársa amortizálta le, miután összefejeltek: csinos turbánban kellett a játékot folytatnia, miután a csúcstalálkozó után vérezni kezdett a feje.

Az oroszok a továbbiakban is aktívabban támadtak, de azért Algéria sem hagyta magát: Szlimani fejesét Akinfejev épp hogy kitolta a léc alól.

A második játékrész ugyanúgy gyors orosz góllal indulhatott volna, mint az első, de Szamedov olyan hét méterről inkább a kapusba bombázott.

Nem így az algériai Szlimani, aki egy szögletet követően fejjel jobban célzott, és egyenlített.

Mivel ez a továbbjutást jelentette Algéria számára, az oroszok úgy megindultak, mint annak idején a második ukrán front. Ezúttal persze nem Magyarország megszállása volt a cél, hanem az Algéria elleni győzelem kivívása, ami, lássuk be, némiképp könnyebb feladatnak ígérkezett. Mivel azonban nem volt egy Malinovszkij hadseregtábornokuk, képtelenek voltak megbirkózni a feladattal: hiába támadtak, az algériaiak kivédekezték az offenzívát, így a vébék története óta először ők jutottak tovább, hogy a nyolcaddöntőben Németországgal küzdjenek meg, az oroszok pedig készülhetnek a hazaútra.

H csoport, 3. forduló:
Algéria-Oroszország 1-1 (0-1)
Curitiba, Baixada Arénája, 39 000 néző, v.: Cuneyt Cakir (török)
gólszerző: Szlimani (60.), illetve Kokorin (6.)
sárga lap: Meszbah (39.), Gilasz (86.), illetve Kombarov (57.), Kozlov (59.)

A csoport végeredménye:

1. Belgium            3  3  -  -   4-1  9 – továbbjutott
2. Algéria            3  1  1  1   6-5  4 – továbbjutott
3. Oroszország        3  -  2  1   2-3  2 – kiesett
4. Koreai Köztársaság 3  -  1  2   3-6  1 – kiesett

Szombattól nyolcaddöntők

Ma szünnap van – a világbajnokság 12-ikei kezdete óta az első -, holnaptól pedig kezdődnek a nyolcaddöntő összecsapásai.

Az első mérkőzésen héttől Brazília Chilével játszik – a papírforma és a hazai pálya előnye, illetve a FIFA-játékvezetők jóindulata a brazilok győzelmét vetíti előre, de egy acélosabb védelem – lásd Mexikót – Neymarékat is képes megtréfálni. Szóval még az is megtörténhet, hogy ki tudja.

Este tizenegytől dél-amerikai házi csata következik, Kolumbia játszik Uruguayjal. A papírforma elvileg a kétszeres világbajnok, négy évvel ezelőtti negyedik helyezett uruk győzelmét vetítené előre. A papírformát azonban egyrészt a csoportmeccsek során végig kitűnően játszó, szép focit mutató Kolumbia, másrészt az uruguayi Luis Suárez elmebetegsége írhatja felül, az amúgy zseniális csatárt ugyanis a FIFA 9 válogatott mérkőzésre, illetve négy hónapig minden futballtevékenységtől eltiltotta, amiért az olaszok elleni meccsen jó étvággyal beleharapott Chiellini – amúgy mi is elismerjük: gusztusos – vállába.

 

 

Hirdetés