Piros-sárga-kék, jaj be szép

Románia „újrománjai” számára a román zászló, mint olyan, az elnyomás jelképévé vált.
Hirdetés

„Holott a történelemmel valamelyest tisztában levő magyar számára nyilvánvaló a román trikolórban valójában Erdély ősi címerének színei köszönnek vissza, melynek felső felében kék alapon vörös nyelvű, vágott fekete turul, jobbról arany naptól  balról ezüst fogyó holdtól kísérve, alsó félében aranysárga mezőben hét vörös bástya található. A címermezőt pedig egy vörös pólya osztja ketté. A magyar nemzetet a fekete turulmadár, a székelyeket a nap és a hold, míg a szász székeket (Kőhalom, Medgyes, Nagysink, Sebes, Szeben, Szászváros, Szerdahely) a hét vörös bástya jelzi.

Ugyanakkor, az Erdély zászlajában használt színek: a kék, piros és sárga is megegyeznek a címer színeivel, amely szinten az itt elő magyarokra, székelyekre és szászokra utal. (…)

A román trikolór Erdély ajándéka! Olyan igaz ez, mint az, hogy Mihai Viteazulnak is mi, székelyek adtuk a »vitéz« nevet. Hiszen ilyen szó a román nyelvben nincs.

Tehát a történelmi igazságokkal jó volna immár szembenézni és a mítoszokat a múlt süllyesztőjébe küldeni. Akkor, a román ifjú végre megtanulná, hogy Erdély címerének színeire harsogja a Trei Culort. S a szlovák nebulóban is tudatosulhatna, hogy címerében a kettős kereszt az apostoli magyar egyház jelképe, semmi más!”

Hirdetés