Pista bá világgá megy!

Ausztriától Szibériáig mindenhol járt már a kackiás bajszú faszékely. Nem hiába faragták kemény fából.
Hirdetés
Pista bával először a Szent György Napokon találkoztunk, és már akkor is nagy népszerűségnek örvendett az öreg, mostanra pedig már a fél világot meghódította, ha nem az egészet. 
 
A székely kabalafigurát Vrabie Zsolt, azaz Csuri bácsi álmodta meg, aki számára lelki töltettel is bírnak ezek a tárgyak, így ő végzi el rajtuk az utolsó simításokat, illetve a csomagolást is.
 
„Jelenleg több száz darab Pista bá és családtagja van a nagyvilágban, Kanadától Szibériáig majdnem minden országba vittek belőle ajándékba. A múlt héten Ausztráliába indult egy Pista bá, de itthon is nagy sikernek örvend”
– mesélte az ötletgazda a Székelyhonnak
 
 
A nagy sikerű Pista bának időközben családja is lett, elkészült ugyanis a párja, az Asszon, valamint J. koma, Pista bá ivócimborája, amelyből 30 darabos, limitált gyűjtői széria látott napvilágot.
 
Pista bával személyesen legközelebb a nagyváradi Rhédey-kertben találkozhatnak a Szent László Napokon. 
 
És hogy miből készülnek a figurák, milyen meglepetések várhatóak még a fafaragó Csuri bácsitól, az az alábbi linken derül ki. 
 

Hirdetés