„A közeljövőben az RMDSZ korifeusai el fogják dönteni, hogy a szövetség indítson-e elnökjelöltet az őszi választásokon. Ha az eddigi „eredményeket” nézzük, akkor a borúlátók táborához csatlakozhatnánk, de abba is bele kell gondolni, hogy az elnökválasztás a hazai magyarság számára erőfelmérés is lehetne, ha valóban mozgósítani tudnánk maradék erőinket és energiánkat.

Azért mondom ezt „mértéktartó” pesszimizmussal, mert a tapasztalat bizonyítja, hogy a hazai magyarság nem csupán számban fogyatkozik, de küzdőkedve is csappanni látszik, hiszen évről évre, választásról választásra egyre kevesebben tartják fontosnak, hogy voksoljanak, s – a helyhatóságiakat leszámítva – oly mérvű a visszaesés, ami az országos átlagot is jóval meghaladja. Politikai megosztottságunk kétségtelenül hozzájárult az erőfelmutatás kedvének zsugorodásához, ellenzéki és kormányzati szereplésünk egyként meglehetősen lehangoló, s mi a legkevésbé sem manipulálhatjuk az eredményeket, legfennebb ellenünkben manipulálják mások.

Hát így állunk, és mégis… Mégis meg kellene mutatnunk, hogy vagyunk, számot kell vetni velünk, nem vagyunk „leírható” mennyiség. Nem vagyunk, ha nem tesszük magunkat azzá! Hogy nem nyerhetünk elnökválasztást, az biztos. De nem is erre menne a játék. Hanem arra például, hogy újra felmutassunk egymilliónyi szavazatot!”