„Félretéve a konkrét vizsgahelyzetet, azt látjuk: nem csak a tanulók buknak, rég megbukott az egész hazai oktatási rendszer is, kezdve a pedagógusképzéstől a tantervek és tankönyvek összeállításáig, a követelményrendszerig és értékelésig. Diákok százezrei ülnek unottan az iskolapadokban, mert a korábban bevált módszerek mára elavultak, az internet térhódításával érvényét veszítette az elv, miszerint csak az tud, aki szorgalmasan tanul, annyi információhoz jutnak a gyermekek iskolán kívül is, amennyi csak beléjük fér. Ráadásul válogathatnak, csak az őket érdeklő dolgokat böngészik, szinte falják az újat, így érthető, hogy lehetetlen lekötni a figyelmüket száraz tananyaggal. Teljesen új szemléletre és újszerű pedagógusképzésre van szükség. Ma már nem lehet azzal etetni a fiatalokat, amivel húsz-harminc évvel ezelőtt, felgyorsult az élet, ezzel lépést kell tartania az oktatásnak is, egyébként még annyit sem tanulnak a diákok, mint eddig. Ennek jeleit, sőt, már következményét, eredménytelenségét évek óta látjuk. Százával, ezrével buknak a diákok a vizsgákon, elméleti iskolákból kikerülő munkanélkülieket nevel az ország, és még most sem hiszik elegen, hogy váltani kell. 
Látszik némi szándék a gyakorlati tudást is nyújtó szakoktatás újraindítása irányába, de mára már az igazán jó mesterek elhagyták az iskolákat, a jól felszerelt iskolaműhelyeket, a szakképzés presztízsét pedig úgy lerombolták a sem elméleti, sem gyakorlati képzésre nem alkalmas szakközépiskolákkal, hogy évtizednek kell eltelnie, amíg nemcsak azok a fiatalok fognak ott tanulni, akik máshova nem jutnak be, hanem azok, akik tudatosan választják az asztalos, kőműves, autószerelő, szövő-varró, szerszámgéplakatos szakmát.”