Szebb az égszínkék, mint az azúr

Olaszország csomagolhat, Uruguay jut tovább Costa Rica nyomában. Angliának egy döntetlenre futotta a vébén.
Hirdetés

Olaszország zsinórban a második világbajnokságról utazhat haza a csoportkör után: a kevés focit mutató Pirlóék a brazíliai labdarúgó-világbajnokság D csoportjának keddi utolsó fordulójában 1-0-ás vereséget szenvedtek az emberelőnyben gólt szerző Uruguaytól, amely így továbbjutott a legjobb 16 közé, míg az olaszok – a négy évvel ezelőttihez képest egy helyet javítva – a csoport harmadik helyén végezve készülhetnek a hazaútra.

A két válogatott a mérkőzés elején kimondottan ügyesen titkolta, hogy élet-halál ki-ki meccsről van szó, olyan mérkőzésről, amelyen eldől, a világ labdarúgásának két titánja közül melyik jut tovább a nyolcaddöntőbe.

Igaz, az olaszoknak a döntetlen is jó volt, mivel kevesebb gólt kaptak Costa Ricától, úgyhogy nem rontottak vadul neki az ellenfelüknek. (Nem mintha az ellenfél szilaj lerohanása amúgy általában véve jellemző lenne az olaszokra, akik rendszerint úgy játszanak, mintha a látványos, offenzív játékot az itáliai törvények szigorúan büntetnék).

Az elvileg győzelemre hajtó uruk néhány vérszegény támadására nem sokkal határozottabb olasz ellencsapások következtek, de Pirlo szabadrúgását Muslera kapus hárította, Balotelli távolról még az alapvonalat is majdnem elvétette, Immobile pedig 12 méterről bődületes gyertyát rúgott.

 

Hirdetés

 

Egy harapás nyoma, amelyről később még szó esik

Egy uruguayi ellentámadás végén aztán Suárez veszélyeztetett komolyabban közvetlen közelről a bal oldalon, majd Lodeiro ismételt, de Buffon kapus mindkétszer a helyén volt.

Az első félidőben a leglátványosabb megmozdulás az volt, amikor a lefújást követően – merőben szokatlan módon, hiszen ez rendszerint a mérkőzés végén szokás – Pirlo és Cavani mezt cserélt. Ennek a megmozdulásnak azonban elsősorban a hölgynézők örülhettek, sportértéke meglehetősen kevés volt.

A második játékrésznek úgy ugrott neki Cesare Prandelli olasz szakvezető, hogy lecserélte Balotellit, aki az első játékrészben amúgy is csak azzal vetette észre magát, hogy majdnem lemészárolta Pereirát, amiért meg is kapta jól megérdemelt sárga lapját.

Az uruguayiaknak viszont mintha eszükbe jutott volna, hogy nekik csak a győzelem jó, de ettől függetlenül igazán komoly támadásokra nemigen futotta nekik. Aztán Rodriguez villant meg a bal szélen, kitört a védők közül, de lövése keresztben elszállt a kapu előtt.

Ekkor, fél órával a vége előtt Marchisio személyében váratlan szövetségesre talált a la Celeste: az olasz talppal szállt bele Rios lábszárába, a játékvezető pedig azonnal piros lapot adott neki.

Az emberelőnybe került uruk fel is pörögtek, de vagy a támadás volt gyenge, vagy a védők voltak a helyükön, vagy – mint Suárez közeli lövésénél – Buffon hárított.

Közben kisebb közjáték tarkíotta a meccset: a gazemberkedéseiről ismert Suárez – aki négy éve Ghána ellen kézzel hárított a gólvonalon az utolsó percben – alattomosan vállon harapta Chiellinit – az olasz legalábbis ezt próbálta elmagyarázni a bírónak, aki azonban nem adott lapot. És ezzel Chiellini is jól járt, azt ugyanis elfelejtette megemlíteni, hogy ő meg könyökkel válaszolt).

Az olaszok amúgy természetesen beálltak bunkerezni, és rutinosan húzták az időt. A futballgyilkos taktika azonban nem jött be: egy szöglet után Godín fejjel szerzett továbbjutást érő vezetést Uruguaynak.

Na, ekkortól lett jó a meccs, hiszen az olaszoknak támadniuk kellett az egyenlítésért, de ekkor már késő volt: nem tudtak betalálni, így Uruguay jutott tovább másodikként, az azzurrik pedig csoportharmadikként csomagolhatnak.

D csoport, 3. forduló:
Uruguay-Olaszország 1-0 (0-0)
Natal, Dűnék Arénája, 39 570 néző, v: Marco Rodríguez (mexikói)
gólszerző: Godín (81.)
piros lap: Marchisio (60.)
sárga lap: Arévalo (46.), Muslera (90.), illetve Balotelli (23.), De Sciglio (77.)

Döntetlennel búcsúznak az angolok

A presztízsgyőzelmet sem tudta megszerezni az első két mérkőzését elvesztő Anglia a csoport másik meccsén: Rooney-ék nak a záró meccsen csupán 0-0-ás döntetlenre futotta a csoportgyőztes Costa Rica ellen.

A már biztos továbbjutó Costa Rica és a már biztos kieső Anglia közül utóbbin a meccs elején  kevéssé lehetett érezni az ambíciót, hogy legalább szépen búcsúzzon a vébétől, a korábban Uruguay és Olaszország skalpját is begyűjtő közép-amerikaiak kezdtek határozottabban, bár ez nem jelenti azt, hogy az angol kapu különösebb veszélyben forgott volna. Az első, helyzetnek nevezhető helyzet ugyanakkor az angol Sturridge nevéhez fűződik, aki tizennyolc méterről lőtt kapura, de gólt nem ünnepelhetett.

Costa Rica viszont úgy döntött: kimondottan jól állna neki, ha egy Olaszországot, Uruguayt és Angliát is magában foglaló halálcsoportból kilenc ponttal lép tovább, Borges kitűnő szabadrúgását azonban Foster kapus a felső lécre tolta, az utána következő szögletek pedig veszélytelennek bizonyultak.

A félidő közepére az angolok birtokolták többet a labdát, ez azonban a hatályos szabályok szerint még nem ér pontot, gólt meg nem szereztek, úgyhogy ez legfeljebb csak a statisztikabolondoknak okozhat néminemű örömöt.

Az angolok mindettől függetlenül észbe kaptak, hogy rettenetesen rosszul mutatna, ha a háromoroszlános gárda győzelem nélkül térne haza a vébéről, így hajtani kezdtek a gólért. A félidő végéig azonban pont annyi sikerrel jártak, mint az észbe kapás előtt.

Az angolok lendülete a fordulás után is kitartott, és Sturridge szerezhetett volna gólt, de a tizenhatoson belül elpattant tőle a labda, így ahelyett a kivetődő Navas kapusba talpalt bele.

A továbbiakban is angol fölény és helyzetek jellemezték a meccset, de egy idő után az volt az ember érzése, hogy akkor sem lennének képesek betalálni, ha a senki által sem zavartatva a gólvonalról kellene bepöckölni a labdát, Sturridge például egy szép kényszerítőzés után, ajtó-ablak helyzetben centikkel pörgetett a hosszú sarok mellé.

Roy Hodgson jó negyed órával a vége előtt pályára küldte Steven Gerrardot, ám a rutinos játékos nem tudott már csodát tenni. Igaz, csoda helyett egy gól is megtette volna, de az sem jött össze, úgyhogy az angolok 1 ponttal, csoportutolsóként utazhatnak haza, míg Costa Rica 7 ponttal elsőként lép tovább a nyolcaddöntőbe.

D csoport, 3. forduló:
Costa Rica-Anglia 0-0
Belo Horizonte, 50 ezer néző, v: Djamel Haimoudi (algériai)

sárga lap: González (60.), illetve Barkley (53.), Lallana (57.)

A csoport végeredménye:
1. Costa Rica    3  2  1  -   4-1  7 pont – továbbjutott
2. Uruguay       3  2  -  1   4-4  6 – továbbjutott
3. Olaszország   3  1  -  2   2-3  3 – kiesett
4. Anglia        3  -  1  2   2-4  1 – kiesett

Címlapkép: www.fifa.com

 

Hirdetés