Fivérek bűne

Mircea Băsescu csúnya megvesztegetési és zsarolási ügye roppant kényes helyzetbe sodorta az államfőt, aki 2004-ben kezdődött elnöki pályafutása legfőbb vívmányának éppen az igazságszolgáltatás függetlenségének megteremtését tartja.
Hirdetés

„Felfoghatatlan, mi járhatott a kisebbik Băsescu fejében, amikor évekkel ezelőtt összeszűrte a levet a craiovai alvilág illusztris tagjaként ismert Sandu Anghellel. Ráadásul olyan körülmények között, hogy saját bevallása szerint maga az államfő is figyelmeztette – vélhetően elsősorban a titkosszolgálatoktól származó információi alapján –, miszerint rossz társaságba keveredett.

Ne feledjük azonban, hogy ugyanezzel a roma klánvezérrel az államfő is mutatkozott már, felesége pedig aranypénzt kapott ajándékba tőle. Mindez 2009-ben, az államfőválasztás előtt történt, így nem zárható ki, hogy a kampányban a második mandátumára pályázó Băsescu sem válogatta meg, kivel találkozik, sőt a cigányokról megfogalmazott sarkos kijelentései ismeretében azt remélte, jó pontokat szerez a közösség tagjai körében, ha felkeresi őket.

Politikai ellenfelei persze megpróbálják felhasználni az elnök ellen a korrupciós ügyet, mint ahogy előző »családi botrányát«, idősebbik lánya telekvásárlását is igyekeztek kampánycélokra használni. Mircea Băsescu feltételezett bűncselekményein túlmenően a kiterjedt ügyészségi nyomozás remélhetőleg arról is pontos képet ad majd, hogy játszott-e valamilyen szerepet a történetben az államfő, vagy egyszerűen járulékos áldozatként kell pironkodnia a testvére hibája miatt.

Ha «csupán” az utóbbi eset áll fenn, akkor a lemondását követelni nem több politikai hiénára utaló magatartásnál.”

Hirdetés