Március 15., Kolozsvár, Bocskai tér. Nyakamban a fényképezőgépemmel állok az Új Jobboldal tüntetői között, és valamitől, ami a levegőben vibrál körülöttem, görcsbe rándul a gyomrom.
Június 18., Kolozsvár, Enigma. Vigyorgó asztaltársaság sörrel koccint a kávézó kerthelyiségébén. A Maghiaromânia olvasótalálkozóján ülünk, mindenki egy számára addig tökismeretlennel cseréli az eszmét, merthogy a blog szerzői kalapból sorsolják ki az érkezők helyét az asztalnál. A levegőben ismét van valami, amit nem tudnék szavakba foglalni – bár a love is in the air kétségkívül adná magát -, annyit érzek csak, hogy jól esik.
Sever Ioan Miunak, alias Olahusnak mindenkihez van egy jó szava, magyarul is akár, és ahogyan árad belőle a kíváncsiság, arra gondolok, hogy ez az ember nem a Lucian Mândruța-féle populista magyarsimogatást műveli. Őszinte, önzetlen érdeklődést látok rajta. És mintha ez lenne a legfontosabb ebben az egészben. Vagy ahogyan a blog mottója mondja:
Nem tudnak ők annyira gyűlölni, mint amennyire mi tudunk szeretni!
„A találkozók célja, hogy lássuk, kik valójában az olvasóink, és hogy ők is lássanak minket. Kíváncsiak vagyunk az igényeikre, a visszajelzéseikre. Szándékunk, hogy kialakuljon egy olyan konszolidált olvasói tábor, akiknek később komolyabb rendezvényeket is szervezhetünk” – magyarázza Szilágyi BurePista István, a blog másik tartóoszlopa, aki Székelyudvarhelyen született, és jelenleg Bukarestben él.
Kérdezem tőle, hogy a blog iránti érdeklődés is így oszlik-e meg, ahogyan az asztalnál ülünk – mindössze két román jött el, az egyik egy újságíróhölgy -, bólogat, hogy igen, az arány 65-35 százalék, nagyjából minden harmadik olvasó román. A beszélgetésünkből kiderül, hogy a jövőben szeretnének civil szervezetté alakulni. Legalábbis ez van tervben.
Hogy az egymással való viszonyunk milyen lesz, az nem a Diaconuk, és nem a Corlățeanok, mégcsak nem is a Tőkés Lászlók határozzák meg. Hanem, hogy mikor hajtjuk fel a sorompóinkat – ez jár a fejemben, amikor elbúcsúzom tőlük. És kilépek az utópiából az utcára.
Mondják, az ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. Az első lépés az lenne talán, hogy leszállunk a sértődöttségünk és frusztrációnk sztratoszféráig katapultált polcáról, és leülünk sörözni. Egy asztalhoz.
A maghiaromâniások már megtették ezt a lépést. Egymás felé.