Tizedével kevesebb az építkezés

Mint 2013 első négy hónapjában. Mert 40 százalékkal csökkent az állami megrendelés.
Hirdetés

Az első négy hónapban 9,2 százalékkal csökkent az építkezések volumene a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte csütörtökön az országos statisztikai intézet. Pedig Kolozsváron teljesen más volt az érzésünk.

A szezonális hatással kiegészített adat szerint a visszaesés 8,7 százalékos volt a vizsgált időszakban. Az általános javítások 18,9 százalékkal, a karbantartási munkálatok 13,7 százalékkal csökkentek, az új építésű ingatlanokból 5,5 százalékkal kevesebb készült.
 
Az építkezések visszaesését elemzők főként azzal magyarázzák, hogy a román kormány mintegy 40 százalékkal csökkentette a közberuházásokra szánt költségvetési kiadásokat tavalyhoz képest, ugyanis az első hónapokban a bevételek elmaradtak a remélt szinttől. 
Tavaly 3,5 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye, az idén 2,2 százalékos növekedést remélnek. A GDP növekedésének fő hajtóereje az ipar, az export és a mezőgazdaság. 
 
Elemzők szerint ahhoz, hogy Románia csökkenthesse lemaradását az Európai Unió tagállamainak átlag életszínvonalától, több éven keresztül legalább 5 százalékos gazdasági növekedésre lenne szüksége, ami a közberuházások növelése nélkül nem teljesíthető.

Hirdetés