Gőz, mozdony nélkül

Józan ésszel hihetetlen, hogy egy gyermeket megbuktatnak, ha nem tanulja meg legalább az alapjait a tudományoknak, az alkalmazottat pedig elbocsátják, ha nem dolgozik megfelelően – de intézményvezetői szinttől felfelé a tudás és a teljesítmény nem számít, csak a politikai hovatartozás.
Hirdetés

„Sajnos, ez a szabály, és a normalitás a kivétel. A szociáldemokraták által uralt kormánykoalíciók – ne feledjük, önmagukban ők sem elég erősek már a stabil többséghez, rég­óta szükségük van az őket támogató szürke kis román zsebpártokra, a nem véletlenül nagyszámú, de önálló kezdeményezésekkel, igényekkel soha fel nem lépő kisebbségi frakcióra és a mindig megbízhatónak tekintett RMDSZ-re is – azonban a korrupciós botrányok és földrengések ellenére is elég jól állják a vihart, miközben a nagyjából azonos szavazótáborral rendelkező jobboldal négy-öt párt felé forgácsolódik. Nincs sem olyan elképzelés, sem olyan karizmatikus személyiség, ami, aki mögé odaállnának, s bár a köztudat valamivel kevésbé sáros és önkényes irányítást csatol a némi eszmei hátteret is megvillogtató liberálisokhoz, a valóságban ennek kevés a fedezete, még annyi sincs, mint az időjárás-jelentéseknek, amelyek szerint a hőmérséklet megfelelő. A hivatalos adatokat ugyanis jól szellőző szekrényekben, derékmagasságban mérik – de az emberek nem az árnyékos levegőben járnak, hanem a kemény földön, napnak, esőnek, szélnek kitéve.
Szeretnék hinni az ellenkezőjét, de pontosan tudják, hogy nincs felelős kormány Romániában. Az pedig teljesen mindegy, hogy jobbról vagy balról jön a pofon…”

Hirdetés