Mindig más

Mert senki sem mondhatja azt, hogy nem járna Ákosnak támogatás. Járjon, és jusson is. Csakhogy egy másik klasszikust idézve, arra mégis ügyelhetne, hogy ne ő nyerje a legtöbbet.
Hirdetés

„A közpénz az a pénz, amit a legkönnyebb elkölteni. Egyrészt, mert senki sem látja a maga fizikai valójában, csak a kedvezményezett, másrészt a köz ritkán reklamál reggelente, csípőre tett kézzel, hogy kellene még mosószerre meg fogkrémre is, de azonnal, és néz olyan szúrós szemmel, hogy az ember rögvest odaadná az utolsó fillérjeit is. Mert pontosan tudja, mi lesz, ha nem adja. Oda a melegség, az esti huncutság, a nyugalom.

Na mármost én nem tudom, hogy Ákos vagy Lázár János hogyan áll libidó szempontjából, vagyis mennyire lehet égető számukra a pedagógiai szempontból megvont kéj, de a józan ésszel valahogy hadilábon állnak. Pedig amúgy mindkettő profi a maga szakmájában. Lázárnál alig tudok dörzsöltebb politikust, vagy Ákosnál profibb magyar előadót, aki a koncertjeinek minden pillanatát megtervezi és uralja, vagyis hát tudhatnák, hogy minden simliség legfőbb ellenszere az őszinteség. A köz az egyenes válaszoktól még meghatódni is képes. Ha kétmillió kellett holmi fránya szállodára, mert gyötörte a lumbágója, vagy mert attól félt, hogy a tárgyalópartnerei lenézik, ha nem a királyi lakosztályt veszi ki, akkor ki kell mondani, és a magyar ember máris átérzi a helyzet mindennapiságát. Legközelebb már ő maga foglalja le kedves politikusának a körülményekhez képest talán még szerénynek is tűnő lakhelyet.”

Hirdetés