Európai szemmel

Európa látja, hogy milyen problémákkal küszködnek a kisebbségek Romániában, ám az Unió kormányzati intézményei egyelőre fittyet hánynak a nemzetközi jelentésekre is.
Hirdetés
„Az Európa Tanács rasszizmussal és intoleranciával foglalkozó szakértői bizottsága legfrissebb jelentésében több bírálatot is megfogalmaz Romániával szemben. A dokumentumban főleg a romák hátrányos megkülönböztetését sérelmezik, de a Székelyföld közigazgatási beolvasztására irányuló tervek, a kettős mérce alkalmazása a szimbólumhasználat terén, az ingatlan-visszaszolgáltatások hátráltatása, sőt még a kovásznai trikolór hajpántos lány konfliktusgerjesztő története is helyet kapott a jelentésben. (…)
 

Nincs új a nap alatt: az érdekszövevényben vergődő politikai elit nemcsak Bukarestben, hanem uniós szinten is csak arról hajlandó tudomást venni, amiről akar. Az Európa Tanácsnak azonban jóval nagyobb súlya van a kontinentális politikában, mint a jelenleg is kormányon lévő érdekképviseletünknek a hazai színtéren, ezért joggal bízhatunk abban, hogy a nyomásgyakorlás felerősödik, és a közeljövőben valós kisebbségvédelmi eredményekkel szolgál. Legalább nemzetközi szinten.” 

Hirdetés