No, egy újabb könyvbemutató. Helyszín: a Bulgakov Kávézó „irodalmi szalonája”, ahogy Szántai János, a kötet méltatója, az est beszélgetésének irányítója nevezte, Sántha Attila írót idézve. Vízimoziban jártunk, ugyanis ez a bemutatott kötet címe. A szerzője pedig Papp Attila Zsolt.

Olvasson még:

Egészen családias a hangulat. Érződik, hogy igazi barátként beszélgetnek egymással. (Hoppá, remélem, nem egy nagy titokról rántottam épp le a leplet).

Nem szuperlatívuszokban beszélni: Szántai megbirkózik a feladattal. Azért elhangzik néhány igazán szívet melengető és mégiscsak fokozhatatlan jelző.

„Azt hittem, könnyebben megúszom az estét”, mondja a szerző. Egyre mélyebbre ásó kérdések hangzanak el isten-, marslakó- és vénuszlakóhitről.

A „könnyűlovas alien” talán maga a költő. No, abból volt néhány a közönség között is.

Az est hivatalos részét Vince-féle (Fekete Vince, költő) asszociációs játék zárta. Pazsnak a földobott szavakra egy-egy épp az eszébe jutó szóval kellett felelnie.

Kiderült, hogy a házasság lehet jó is, a borhoz Szilágyi Pista bácsit (Szilágyi István, író) társítja.

A rendezvénysorozat zárónapján (részben ismét az eső miatt) Varga László Edgár Cseréptavasz c. könyvbemutatóját szemeltük ki. Mert fedett helyszínen, változatlanul a Bulgakov emeletén zajlott.

Ezúttal Selyem Zsuzsa az est házigazdája. Amíg lassan begyűl a népes közönség, a költő és beszélgetőpartnere különülve lelkesen melegítenek, beszélgetnek, ismerkednek.

Apró zökkenések után egymásra hangolódva zajlik a kérdezés, olvasás. Remek oldás volt Selyem Zsuzsa részéről, amikor megjegyezte, „a kérdező mindig lehet nevetséges”.

„Állott csönd” igazán ritkán volt. A ritmus és tartalom ellentétessége Edgárnak nemcsak a költészetét jellemzi, hanem (legalábbis az este alapján úgy tűnik) személyiségét is.

„Krónika-napszámosként” és költőként teljesen különböző területeket tud lefedni, szinte kiélheti magát a versekben, írhat arról, ami az újságírásba nem vagy csak nehezen fér bele.

„Varga László Edgár: A nagy költő” – igen, 2014-ben miért ne vágyhatna egy költő ismertségre?

A legérdekesebb kérdések a kötet záróciklusa, a Capa-ciklus kapcsán merülnek fel. Arról a bizonyos Capáról van szó, a haditudósító-fotográfusról. Kiderül, nem alteregóról van szó, hiszen a költő alapvetően ellentétes karaktereknek érzi a fotóst és saját magát. Inkább egy „Capa ezt is kimondhatta volna”-érzés versciklusba foglalása.

Selyem Zsuzsa zárszava néhány kiegészítéssel, azt hiszem, tökéletesen működik a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét zárszavaként is: Olvassatok verseket (és úgy általában, könyveket – időjárástól függetlenül)!