Egy csésze tolerancia

Még hivatalába sem lépett, és Szlovákia új elnöke többet tett a többség és kisebbség viszonyának rendezéséért, mint elődei együttvéve.
Hirdetés

„Az elnökválasztás március végi második fordulójában Robert Fico kormányfő legyőzésével nem kis meglepetést keltő Andrej Kiska megkövette az áldozatokat, a segítségükre siető – mellesleg szlovák nemzetiségű – fiatalembereknek pedig megköszönte a példaértékű kiállást. A köztársasági elnöki posztot függetlenként elhódító politikus ezáltal olyan gesztust gyakorolt, amellyel remélhetőleg új fejezetet nyit a szlovák–magyar együttélés történelemkönyvében.

Ne feledjük, arról a Szlovákiáról van szó, ahol a hatályos törvények a magyar honosításra adott válaszként büntetik a kettős állampolgárságot, az állami hatóságok pedig éveken keresztül lejárató kampányt folytattak Malina Hedvig ellen amiatt, hogy azt állította: 2006-ban azért verték meg Nyitrán a nyílt utcán, mert mobiltelefonján magyarul beszélt. A hatósági zaklatásba belefáradt nő nemrég áttelepedett Magyarországra, miután a szlovák főügyészség hamis tanúzás és hamis eskü miatt vádat emelt ellene.

Erre reagálva Kiska még a választások előtt kijelentette, hogy kegyelmet adna neki elítélése esetén. Lám, még hivatalába sem lépett, és Szlovákia új elnöke többet tett a többség és kisebbség viszonyának rendezéséért, mint elődei együttvéve. Nem ártana, ha egy kávé mellett mesélne egy kicsit térségbeli kollégáinak is, talán tanulnak tőle…”

Hirdetés