A populista, szélsőséges és Európa-ellenes pártok jelentős győzelmeket arattak az idei európai parlamenti választáson, politikai rengéseket váltva ki olyan országokban, mint Franciaország vagy Nagy-Britannia. A választók megszorító politika elleni dühe és a bevándorlás- és rendszerellenes érzelmek felkorbácsolása által magyarázott EU-ellenes szavazásnak a következő időszakban hatása lesz az európai intézmények működésére, de az európai politikákra is.

Az összes középen álló, Európa melletti párt, a néppártiaktól a szocialistákig, liberálisokig és zöldekig, mandátumokat vesztett az euroszkeptikusok javára, de az EPP-nek sikerült megőriznie előnyét, ami lehetővé teszi számára, hogy a luxemburgi Jean-Claude Juncker számára követelje az Európai Bizottság elnöki tisztségét. A jövőben az arányok enyhén megváltozhatnak (például, ha a PNL és a PMP euroképviselői belépnek az EPP-be, akkor ez utóbbi nyolc mandátumot nyerhetne ezzel, amennyivel egy Lettország méretű kis ország rendelkezik), de az EU kormányzásának koherenciáját nem lehet majd egy bal-jobb együttműködés hiányában biztosítani, tekintettel arra, hogy a populista pártoknak 142 mandátumuk van, amihez társul a kommunista baloldal 42 szavazata. Ha a szélsőségesek képesek lesznek majd politikai frakciót alkotni és kikerülhetnek a „sehova sem tartozók” helyzetéből, akkor megkapják majd az egyik parlamenti bizottság elnöki tisztségét, amin keresztül befolyásolhatják vagy megakadályozhatják a nekik nem tetsző európai politikákat.

Abban a szélsőséges esetben, ha a szocialisták és a néppártiak nem tudnak majd megegyezni, ez a frakció akár még az Európai Bizottság elnökének megválasztásában is szerepet játszhat, akit – a lisszaboni szerződés szerint – az Európai Parlamentben kell megszavazni. Úgy tűnik, az európaiak azon erőfeszítéséből, hogy csökkentsék az Európai Unió demokratikus deficitjét, többlethatalmat adva egy olyan választott intézménynek, mint az EP, elsősorban az EU ellenfelei és a nem demokratikus pártok húzzák majd – paradox és ironikus módon – a legtöbb hasznot.

A Franciaország számára katasztrofális Marine Le Pen-„rengés”

Manuel Valls kormányfő a Nemzeti Front győzelmét a franciaországi európai parlamenti választáson a politikai osztályt és az országot megrázó politikai rengésnek nevezte. A Nemzeti Front megszerezte a szavazatok 25 százalékát, Nicolas Sarkozy és François Fillon jobbközép UMP-je lett a második 21 százalékkal, Valls kormányfő és François Hollande elnök Szocialista Pártja 14 százalékkal a szégyenletes és katasztrofális harmadik helyen végzett.

Marine Le Pen alaposan kihasználta François Hollande kudarcát, aki nem volt képes vállalni az egyértelmű reformokat tartalmazó politikát, ehelyett a bevándorlás-ellenes nacionalista jobboldalnak tett engedmények (Manuel Valls volt belügyminiszter kormányfővé választásának pont ez volt a célja) és a Franciaországra az Európai Unió alapító tagjaként rá háruló kötelezettségek teljesítése között ingadozott.

Marine Le Pen politikája a „démonizált” Nemzeti Front kifehérítésére irányult, lemondott apja antiszemita túlzásairól, ezzel párhuzamosan elkezdte démonizálni az Európai Uniót, azt hibáztatva a bevándorlás és a francia gazdaság krónikus szenvedését okozó euró miatt. Ennek eredménye egy erős euroszkeptikus érzés, az agresszív francia nacionalizmus nyakló nélküli felkorbácsolása volt, mely a politikai frissesség benyomását keltette, tekintettel arra, hogy a hagyományos pártokat továbbra is belső harcok kötik le és diskurzusuk már senkinek sem mond semmit. Marine Le Pen, aki már rég bejelentette, hogy ki akarja vezetni az országot az euróövezetből és Schengenből, vasárnap kijelentette, hogy vissza akarja állítani „Franciaország elvesztett dicsőségé”-t, és hogy az FN politikáját „franciák készítették a franciáknak”.

Franciaországnak ez az újbóli befele fordulása, mely azzal fenyeget, hogy destabilizálja az éppen csak stabilizált euróövezetet, sok francia számára vonzó, különösen a 18 és 35 év közötti fiataloknak, de a „Franciaország dicsőségének visszaállításá”-ra tett erőfeszítés aláássa az Európában és a világban betöltött szerepét is. A francia politikai establishmentet fenyegető Nemzeti Front megtorpedózza Franciaország európai hitelességét és ugyanígy az úgynevezett „francia–német pillért” is, amire az egész európai építmény támaszkodik. Ilyen körülmények között az európai struktúrák életben tartásának felelőssége egyre inkább Németországra fog hárulni, ahogy Franciaország egyre inkább az elszigetelődést választja. Ezen kívül csökkenni fog Franciaország képessége az európai politikák jelentősebb befolyásolására, ami az „északi pólus” befolyását fogja erősíteni és növeli a kontinens északi és déli része közötti különbségeket.

Az UKIP és a… parasztok lázadása

A brit liberálisok több mint száz évvel ezelőtti eltűnése óta először történt meg, hogy egy nagy-britanniai választást nem a Konzervatív Párt vagy a Munkáspárt, hanem egy harmadik szervezet nyer meg: Nigel Farage UK Independence Partyja (az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja). A közép- és kelet-európai, elsősorban romániai és bulgáriai bevándorlás elleni platformmal induló UKIP, mely Nagy-Britannia kilépését követeli az Európai Unióból, hogy a britek visszaszerezhessék jogukat az önkormányzathoz, 27,5 százalékot kapott, csaknem 10 százalékkal többet, mint 5 évvel ezelőtt, és 23 képviselői mandátumot. A következő helyeken a munkáspártiak (18 mandátum) és a konzervatívok (18 mandátum) végeztek. A kormánykoalíció részét képező és a leginkább Európa-támogató brit pártnak számító Liberális Demokrata Párt a szavazatai csaknem felét veszítette el (7%) és a zöldek után a megalázó negyedik (sic!) helyen végzett.

Az UKIP-nek kevés esélye van egy vagy két helynél többet szerezni a jövő évi nagy-britanniai parlamenti választáson, de győzelme felszínre hozza a briteknek a konzervatív kormány politikájával szembeni elégedetlenségét, valamint a munkáspártiakkal szembeni bizalmatlanságát is, akiket azzal gyanúsítanak, hogy felelőtlenül bánnak a közpénzekkel, hogy szociális segélyekben részesíthessék a kelet-európai bevándorlókat. Paradox módon Farage pártja ezért kapta meg a Pakisztánból vagy az afrikai országokból származó bevándorlók szavazatait, akik úgy érezték, hogy a saját szociális juttatásaikat fenyegeti az állítólagos keleti hullám.

Míg Farage-nak és az UKIP-nak kevés esélye van felborítani a brit politikai színpadot, győzelmének európai téren komoly következményei lehetnek. London polgármestere, Boris Johnson „jacquerie”-nek, a részeg parasztok, a „vasvillás populisták” Brüsszel elleni lázadásának minősítette az Európa-ellenes pártok megerősödését, ugyanakkor elismerte, hogy a brit választóknak jogot kell adni arra, hogy népszavazáson döntsenek az EU-tagságukról. Minthogy David Cameron miniszterelnök megígérte, hogy 2015-ben kiír egy ilyen népszavazást és egy, többek között a bevándorlásra, az európai intézmények hatásköreire és a gazdasági kormányzatra is kitérő tervet javasolt az EU megreformálására, számítani lehet arra, hogy a Konzervatív Párt a jövő évi választásig ezt a pedált fogja taposni.

Mivel a francia–német pillér megroppant, Angela Merkel pedig szimpátiát mutatott Cameron reformpárti tervei iránt, az európai architektúra rendkívüli mértékben megváltozhat a következő időszakban, vagy Nagy-Britannia kiléphet, mert már lehetetlen lesz visszalépni a népszavazás kérdésében.

Következmények

Az Európai Unióban megnő Németország hatalma és befolyása. Ha Jean Claude-Junckert választják meg a Bizottság elnökének, Németország hatalma megszilárdul, mert Angela Merkel kancellár támogatásával választották meg. Ha Martin Schulzot választják meg, Németország helyzete megszilárdul. Ezen kívül a francia–német pillér meggyengülése Németországnak hagyja a főszerepet az európai politikában. Ez nem jelenti feltétlenül a megszorító politikák folytatását, mert a jobb–bal koalíción belül Merkel rugalmasnak bizonyult a szociális követelésekkel szemben.

Csökken az európai irányítás koherenciája. Az EU-ellenes pártok nagy aránya és egy szélsőséges politikai frakció megalakulásának lehetősége hátrányosan fogja érinteni az európai kormányzást, tekintettel arra, hogy a Bizottság javaslatait a Parlamentben meg kell majd szavazni. Ilyen körülmények között a Bizottság hatalmát gyengíteni fogják azok az engedmények, melyeket meg kell majd tennie ennek a frakciónak.

Veszélybe kerül az elmélyített integráció. A nacionalisták megerősödésével nehéz helyzetbe kerül az a terv, hogy a gazdasági torzulásokra nagyobb politikai integrációval válaszoljanak, ami több hatalmat adna a Bizottságnak a nemzeti kormányokkal szemben. Elképzelhető, hogy az Unió egyben tartása érdekében az EU megreformálásának terve az ellenkező irányban indul el, egy nemzeti lázadásokat megelőző rugalmasabb architektúra létrehozása felé.

Változó geometriájú Európa. Az Európa-ellenes hullám és a nemzeti értékek újbóli érvényesítése megnyitja az utat egy két- vagy háromsebességes Európa felé, melyben országok egy csoportja erősebb integráció mellett dönt, mások regionális (északi, déli) szövetségek mellett, megint másokat (az összeférhetetlenek) pedig magukra hagynak az európai építmény peremén.

Az európai elvek aláásása. Az idegengyűlölet hulláma óriási nyomást gyakorol annak érdekében, hogy többek között az olyan alapvető európai elveket is felülvizsgálják, mint a személyek és a munkaerő szabad mozgása, ami a populisták egyik vesszőparipája. Franciaország, Dánia és Németország már be is jelentette, támogatja az ellenőrzés visszaállítását a belső határoknál, és nő a nyomás, hogy korlátozzák a keleti dolgozók munkavállalási jogát.

Viszlát Schengen? Ilyen körülmények között Romániának és Bulgáriának szinte semmi esélye nincs arra, hogy csatlakozzon a szabad mozgást biztosító térséghez. Nicolas Sarkozy volt francia elnök már kérte is, hogy a felülvizsgálatáig függesszék fel a megállapodást.

Románia bizonytalan helyzetben. Egy integrált Európa vagy az „Európai Egyesült Államok” megkímélte volna Romániát azoktól a károktól, amiket egy alkalmatlan, a szabadság és demokrácia értékei iránt kevéssé elkötelezett politikai osztály okozhat neki. Egy változó geometriájú Európa nagyobb mozgásteret hagyna Romániának, de az a veszély fenyegetné, hogy a korrupció és az alkalmatlanság belülről ásná alá. Románia európai ellenfelei ürügyet kapnak majd arra, hogy kérjék Románia elszigetelését és peremre szorítását, márpedig az Európai Unió peremén Oroszország várakozik.