Nyilatkozat az EP-választások tárgyában

A számok tükrében jól látszik, hogy a néppárti szavazatokkal, illetve az összpárti indulásból fakadó szavazókedvi plusszal most is meglett volna a három erdélyi magyar képviselő.
Hirdetés
„A végleges eredmények ismeretében gratulálok az RMDSZ két megválasztott európai parlamenti képviselőjének.
Személyemtől függetlenül utólag is sajnálom, hogy a szűkkeblű pártpolitikai megfontolások miatt Erdélyben nem jött létre az összmagyar lista, így harmadszorra már nem tudtuk hozni az eddigi két EP-választáson elért kilencszázalékos magyar eredményt. A számok tükrében jól látszik, hogy a néppárti szavazatokkal, illetve az összpárti indulásból fakadó szavazókedvi plusszal most is meglett volna a három erdélyi magyar képviselő – apropó, következésképpen: eggyel kevesebb román! -, de ez a már a múlté, remélem, a pártok vezetői levonták a szükséges következtetéseket.
 
A nemzeti lista erdélyi képviselőjeként a magam részéről továbbra is folytatom a hét esztendeje elkezdett munkámat. Azon leszek, hogy megvédjük eddigi eredményeinket, megvédjük természeti kincseinket és kulturális örökségünket, megerősítsük az Európai Unióban formálódó magyar uniót, megoldjuk az őshonos nemzeti közösségek európai védelmét.” 

Hirdetés