Közel egy mázsányi pénzzel fizetett az EMI Wassért

1, 5, és 10 banis érmékkel vonultak be tegnap a fiatalok az adóhatóság nagyváradi székhelyére.
Hirdetés

Nyolcvan-kilencven kilogrammot nyomott az a sok banis érme, amit szerdán vittek be az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Nagyváradon az adóhatósághoz, így fizetve ki a tavalyi Wass Albert felolvasómaratonért kapott 600 lejes pénzbírságot. Egy ügyésznek szúrt egyébként szemet a felolvasásról szóló újsághír, a fiatalok pedig hiába fellebbeztek, minden fórumon elutasították őket. Ezt követően felszólítást kaptak, hogy a hét folyamán fizessék ki a bírságot.

 Az 1, 5 és 10 banis érmék eközben már február közepétől gyűltek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) váradi irodájában, továbbá – amint azt szerdán a Krónikának Molnár Csongor, az EMI nagyváradi szervezetének elnöke elmondta – máshonnan is kaptak támogatást, természetesen valamennyi pénzt apróra váltották.

„Figylemfelkeltésnek szántuk. Az lenne a lényeg, hogy ne álljunk le. Akármilyen büntetést is rójanak ki, az összeget összegyűjtjük, Wass Albert emlékét nem hagyjuk eltiporni. A román háttérhatalomnak tulajdonképpen ez a célja. Az igazságtól félnek, azért tiltanak” – fogalmazta meg Molnár Csongor.

Hirdetés