Szerző: Magyari Lajos
2014. május 28. szerda, 07:54
Ám ez utóbbi jelenségen ne lelkesedjünk túlságosan, hiszen Vadimék szerepét egyre inkább az álszocialisták és a „konzervatívok” veszik át, személyesen pedig maga Victor Ponta miniszterelnök és Titus Corlățean külügyminiszter.

„Újabb kijelentéseik a nagyromániások szájtartására kezdtek emlékeztetni, persze Corneliu Vadim Tudor nyílt szitkozódásai, Funar paranoiás víziói és Bolcaș sunyi zugügyvédi köntörfalazásai nélkül. Csakhogy Pontáék fiatalabbak, dörzsöltebbek és energikusabbak a fogatlanná vált vén sovén főoroszlánoknál. De a lényeg ugyanaz: a nemzetállami jelleg szajkózása, Székelyföld létezésének és életjogainak tagadása, szóval tömény, de rejtőzködőbb magyarellenesség.

A választásra figyelmezve, nagy nyugalommal megállapíthatjuk, hogy a kormányszövetség többségi része túlnyerte magát, s ezzel a nagy győzelemmel voltaképpen nem nagyon tud majd kezdeni semmit. Az európai „szocialista és demokrata családban” nincs meghatározó szerepük, s azzal, hogy ilyen alaposan elverték Antonescu liberálisait, azt érték el, hogy a levitézlett (valószínűleg le is köszönő) elnök átviszi pártját a néppárti frakcióba. Ez érdekes, nóvumnak is számít, de Antonescu liberálisai nem is igazán liberálisok, legalábbis a szó mai európai értelmezhetősége szerint. A valódi nemzeti liberalizmusoknak ugyanis teljesen befellegzett, s ma szabadelvűéknél a hangadók lézengő nagyvilági ritterek inkább, akár a Bánk bán Biberachja, néhány tál lencséért régen eladták lelküket a multinacionális érdekeknek. "

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/3014
Mutatjuk, miben ment a veretés idén a fesztiválon.
A kolozsvári irodalomtörténészt élete 80. évében érte a halál.
Animált gifekkel mutatjuk meg, mi történik Tusnádfürdőn, amikor nem történik semmi hírértékű, amikor várni kell nappal a következő előadást, koncertet.
Némi simogatással és elegáns adok-kapokkal érkezett el a magyar-magyar dialógus Tusványosra. Majdnem legmagasabb szinten.
Mert népi kultúrában legalább olyan erős, mint pálinkában. De hogyan lesz a hagyományból turizmus?
A táborozók megmutatták, hol hajtják nyugovóra a fejüket minden este. Vagyis hajnalban. Na jó, reggel.
Gasztroforradalom zajlik Budapesten, mely új fejezetet indított a magyar konyhaművészetben. Tusványos leggusztább programjába kóstoltunk bele.
Kolozsvári művészek tiltakoztak a Vasgárda-szimpatizáns hivatalnok kinevezése ellen.
Ezt a problémát vetette fel 500 éve a reformáció, és próbálja megoldani azóta is. 1918 centenáriumára a tordai vallásbéke 450 éve a csattanós válasz?
A szerbekkel és a szlovákokkal sikerült valamelyest normalizálni a viszonyt, és nem a magyar félen múlik, hogy ez a románokkal még nem működik.
Egy friss felmérés nemcsak a címben szereplő kérdésre ad választ, hanem arra is rávilágít, hogy miben különbözik az erdélyi fiatal a Kárpát-medence más régióiban élőktől.
Hát ez az, amit a románok nem nagyon akarnak megérteni. Akkor sem, ha egyesek a szemükbe mondják, miről is van szó.
Meddig lehet üzlet a szemét? Lehet-e regionális identitást építeni a zöld gondolatra Székelyföldön? Alámerültünk a szeméthegyekbe Tusványoson.
Nagyon sok tévhit kering a közbeszédben a medvékről. Székelyföldi politikusok és szakértők Tusványoson tisztázták, miért a kilövés jelenti az egyetlen megoldást a medveproblémára.