Pofára esett a bevándorló-ellenes párt Hollandiában

Nem jött be az euroszkeptikusok számára az EP-választások nyitánya: Hollandiában, ahol már csütörtökön voksoltak, nagyot bukott a Szabadságpárt.
Hirdetés

A csütörtök éjjel közzétett exit poll eredmények szerint a vártnál – valamint az öt évvel ezelőtti teljesítményénél – jóval gyengébben szerepelt, és a pártok versenyében csak a negyedik helyen végzett a Geert Wilders vezette euroszkeptikus, idegengyűlölő szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) a hollandiai európai parlamenti (EP-) választáson.

A holland köztévében ismertetett adatok, amelyek a szavazásról távozó 40 ezer polgár kikérdezésén alapulnak, azt mutatják, hogy a PVV a voksok 12,2 százalékával a Demokraták 66 (D66) nevű baloldali liberálisok (15,6 százalék), a kereszténydemokraták (15,2 százalék), valamint a kormányon levő, szavazatarányukat most valamelyest növelő jobboldali liberálisok (VVD, 12,3 százalék) mögé szorult. A VVD koalíciós partnerére, a szociáldemokrata Munkapártra, amely az exit poll szerint mintegy három százalékpontnyit veszített népszerűségéből, kereken tíz százalék szavazott.

Mindezek alapján a Wilders-párt nem pusztán nem növelte mandátumai számát, de a 2009-es eredményéhez képest eggyel kevesebb képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. Öt évvel ezelőtt öt százalékponttal jobb eredményt ért el a PVV. A muszlimok bevándorlása ellen fellépő, „kevesebb marokkói bevándorlóért” kampányoló, egyúttal pedig az EU-ból való kilépést követelő pártnak a választás előtti közvélemény-kutatási adatok még 13,9 százalékos támogatottságot előlegeztek meg.

A választási részvétel 37 százalékos volt, ami nagyjából ugyanakkora, mint 2009-ben. A választásra jogosult 12,5 millió holland polgár 26 képviselőt küldhet a 751 tagú Európai Parlamentbe.

Az exit poll eredmények közzététele nyomán Alexander Pechtold, a D66 vezető politikusa úgy nyilatkozott, hogy Hollandia meggyőző többséggel Európa mellett adta le voksát.

Egyébként a britek is csütörtökön választottak, de ők megvárják a vasárnap késő estét az eredmények közzétételével, amíg minden tagállamban véget ér a szavazás.

Hirdetés