Rendhagyó „aktuális”

Az általunk Brüsszelbe küldött képviselőknek határozottan és kitartóan kell fellépniük az erdélyi magyarság jogaiért.
Hirdetés

„Tudni kell, hogy az Európai Parlament nem a hagyományos értelemben vett, a hazaihoz hasonló törvényhozó szerv, ugyanis az Európai Unió jogszabályait az EP, illetve az állam- és kormányfők közös tanácsa hozza meg. Mégis rendkívül fontos testület, hiszen az Európai Unió több száz millió választópolgárát – köztük bennünket, erdélyi magyarokat is – képviseli. A frakciók pártszimpátia alapján működnek, és ezeken a képviselőcsoportokon belül vitatják meg az európai kérdéseket. Az erdélyi magyar képviselők az Európai Néppárt frakció tagjai. Tudni kell azt is, hogy az Európai Unió egésze kizárólag olyan ügyekben járt el, amelyeket a tagállamok átruháztak rá. Mivel a parlament az EU egyik szerve, csak olyan ügyekben jár el, amelyet átruháztak rá, azaz nem szuverén, mint egy nemzeti parlament.
Hogy miért kell vasárnap elmenni szavazni? Most van jogunk és lehetőségünk beleszólni, hogy legyen képviseletünk az Európai Parlamentben. Az általunk Brüsszelbe küldött képviselőknek határozottan és kitartóan kell fellépniük az erdélyi magyarság jogaiért – hiszen az uniónak, mint tapasztaltuk, az uborka görbülete fontosabbnak látszik, mint az őshonos kisebbségek jogállása –, feladatuk, hogy kitartóan lobbizzanak azért, hogy a jogbiztosítást európai rangra emelje. Egyrészt ezért kell elmenni vasárnap szavazni, másrészt azért is, mert Európa sem lenne teljes az erdélyi magyarság képviselete nélkül.
Romániában 32 személyről döntenek a szavazópolgárok, akik a következő öt évben képviselik az ország érdekeit Brüsszelben. Az erdélyi magyarságnak szerencsére nem kell gondolkodnia, hogy kire adja a voksát, hiszen egyetlen olyan lista található a szavazólapon, amelynek képviselőit egyáltalán érdekli a sorsunk. El kell menni, és a tulipánra kell szavazni, hogy két, esetleg három képviselő is bejusson, mert a többiek a kisujjukat sem fogják mozdítani az erdélyi magyarok érdekében.”

Hirdetés