Kinyiffant minket a TIFF

Annyi néznivalót hoz mindenféle képernyőkre, hogy alig győzi a szemünk és a fülünk. Extrafinom zenék és l'art pour l'art tocsogás a művérben.
Hirdetés

Igaz, hogy ez a 13. TIFF (Transylvanian International Film Festival), de ekkorát még nem szívott – derült ki Erdély, sőt Románia legjobb filmfesztiváljának mai sajtótájékoztatóján. 

Mert még nem jártak úgy a szervezők, hogy tíz nappal a fesztivál előtt ne tudják, megkapják-e a szokásos minisztériumi támogatást vagy sem – mondta Tudor Giurgiu, a fesztivál elnöke. Ennél jobban már csak Kelemen Hunor lepődhetett meg, amikor átvette a kulturális tárcát, és rájött, hogy se a nagy országos, se a kis rendezvényekre nincs pénz elkülönítve az idei költségvetésben.
 
Úgyhogy most Giurgiu drukkol Kelemennek, hogy az eheti kormányülésen olyan határozatot tudjon keresztülvinni, amellyel ki tudja sajtolni a kormányból a tíznapos fesztivál szokásos támogatását, 2 millió lejt, ami az 1,45 – 1,5 millió eurós összbüdzsének nem egészen az egyharmada. A fesztivál meg május 30-án indul.

Pénz hiányában a TIFF-esek kockáztatnak,

mert most már túl késő visszamondani az egészet. Csak múlt héten tudták meg, hogy üres a minisztériumi kassza. Ezért idén volt a legnehezebb megszerezniük a kiszemelt filmeket, gyakorlatilag fedezet nélküli ígéretekkel – mondta Giurgiu, majd elrendelte a villanyok leoltását, és végre megnézhettük az idei fesztiválszpotot. Kétszer.
 
Mihai Chirilov
 
Vlad Țepeș majdnem leharapta a művészeti igazgató fejét, de aztán az övé hamarabb szétrobbant. | Fotók: Szabó Tünde
 
Hááát… nem mondom, hogy azért, mert idén britek készítették, de volt a TIFF-nek ennél százszor ötletesebb szpotja is a hazai gyártmányúak között. Viszont a zenéje jó, abba robbantja bele a mozizót, hogy mindjárt olyat lát, amitől leszakad az álla.
 
A mozikról még annyit, hogy idén szakítottak a plázákkal (pedig ugye milyen plázás a plakát), két okból: egyrészt rengetegen mondták, hogy túl messze vannak a központi moziktól és fesztiválhelyszínektől, ezért nehéz átérni egyik filmről a másikra, másrészt nagyon komplikált monopolhelyzetben lévő multival tárgyalni. Konkrétan: a szervezők túl későn kaptak választ arra, mikor és hány termet használhatnak a két multiplexben.

Debütál viszont négy új helyszín: 

a Győzelem mozi melletti Cercul Militar (most jobb híjján tiszti kaszinónak fordítjuk) és a Sapientia új épülete. Tudor Giurgiu szerint pedig a Győzelem mozi + tiszti kaszinó ≈ multiplex.
 
Az új helyeken és a Studházban vadiúj technikával vetítenek, amit nem is nagyon értettünk: dögerős szerverek kellenek hozzá és megbízható működés, mert olyan forgalmazású filmeket is vettek, amelyeknek meghatározott számú vetítését 1-1 egyedi kód teszi lehetővé. Hogy ne letorrentezett, pocsék képminőségű kópiákra meresszük a pupillánkat.
 
Tudor Giurgiu
 
Most mondja valaki, hogy a plakáttervezőt nem Tudor Giurgiu szemüvege ihlette.
 
Moziként debütál a Főtér sarkán az evangélikus templom, ahol Murnau 1926-os némafilmjét, a Faustot kíséri élőben Martin Schmeding … dobpergés…. ta-damm: orgonán!
 
(Itt most jön pár bekezdés a hazai filmes infrastruktúra feltámasztásáról. Akit csak a fesztivál érdekel, az ne untassa magát, ugorjon nyugodtan a következő alcímhez. Köszi.)
 
Megpróbálnak életet lehelni a Maiakovski utcai filmraktárba is, ahol tavaly happeningen mutatták meg, mi maradt az épületből egy kvázi-apokalipszis után: benőtte a dudva, az udvarra kikúsztak filmtekercsek, a környékről a gyerekek ebbe a halomba ugráltak a tetőről. 
 
A városháza megígérte, hogy júniusra kitakarítja a helyet, és reméli, hogy az állami filmforgalmazó, a Radef nem szól bele, sőt előbb-utóbb át is adja az ingatlant a helyi vagy a megyei önkormányzatnak. Május 31-én, szombaton este ismét meglepetés-happening, csütörtöktől pedig már vetítenek is ott.
 
Ez az épület is része a TIFF-kampánynak, amellyel működő vetítőtermeket akarnak helyre-, illetve létrehozni. A hazai városok 78 százalékában ugyanis nem működik mozi, Európában nálunk a legalacsonyabb a mozik aránya a lakosság számához viszonyítva, és hiába díjazzák agyon a román filmeket, ha itthon senki se nézi őket.
 
Sütidömping a TIFF sajtótájékoztatóján
 
(Itt az unalmas infrastruktúrás rész közepén megmutatjuk a sajtótájékoztató infrastruktúráját. Isteni finom volt, a fesztiváligazgató sem bírt ellenállni.)
 
Úgyhogy a következő két évben 5-6 mozit szeretnének működőképessé tenni, Tudor Giurgiu szívügye például a nagyváradi Szabadság mozi, ami nemcsak látványos a szecessziós épület miatt, de meglepően jó állapotban maradt meg. A kolozsvári filmraktárt pedig egyféle lakótelepi kultúrközponttá alakítanák át, hogy ne legyen olyan sivár a környék.
 
Hogy ezek a tervek nem teljesen elszálltak, arról egy több órás találkozón lehet meggyőződni a TIFF első hétvégéjén: polgármesterek, civilek, rendezők, forgalmazók dugják össze a fejüket egy horvát, egy cseh és egy lengyel meghívottal, akik már jártasak abban, hogyan lehet európai pénzeket lehívni mozik, vetítőtermek modernizálására, és hogyan lehet őket fenntartható módon működtetni.
 
De nemcsak az infrastruktúrába lehelnének életet, hanem a filmesek pályakezdésébe is. Létrejött a TIFF Fund, ide fiatal filmesek pályázhatnak 2-3 ezer euróra rövidfilmekkel akkor, ha ők maguk vagy filmjük témája erdélyi. Nemcsak pénzt, mentorálást és további segítséget is kapnak arra, hogyan szerezzenek még pénzt. 
 
A nagyjátékfilmet tervezők hóna alá pedig a Transilvania Pitch Stop programmal nyúlnak: lehetőséget biztosítanak számukra, hogy producerek, potenciális támogatók előtt mutassák be filmterveiket. Mindeközben a TIFF-esek győzködik a polgármestert, hogy alapítson helyi filmalapot Kolozsváron forgatandó filmekhez, és ez jövőre talán be is indul.
 
(Köszönjük, ha sikerült elolvasni, itt akkor vissza is térnénk a fesztivál filmesebb részéhez.)

Élőben igazi sztárokat nézhetünk,

mert papírmasé sztárokat eleve nem hívnak – mondta Giurgiu, és kezdte sorolni hozzávetőlegesen a meghívottakat. Debra Winger amerikai színésznő lesz idén a díszvendég, akit többször jelöltek már Oscar-díjra és Aranyglóbuszra, nálunk viszont meg is kapja a TIFF életműdíját. És elhozza a Gasland második részét. Az első részt is először a TIFF-en lehetett látni két éve, és mint ma kiderült, Debra Winger is jó mélyen beleásta magát a palagáz-ügybe.
 
Ugyancsak életműdíjat kap és tiszteletét teszi Krzysztof Zanussi lengyel filmrendező, Florin Zamfirescu színész pedig kiválósági díjat kap. A Girl With A Pearl Earring rendezője, Peter Weber egyenesen mesterkurzust tart.
 
Mihai Chirilov, Tudor Giurgiu a TIFF sajtájon
 
Itt most ők a sztárok
 
A hazai filmszakmából többek között Vlad Ivanov, Cristian Porumboiu és Maia Morgenstein fogja learatni az ismertség babérjait. A magyar filmesek közül Szász János lesz itt a fesztivál idején már csak azért is, mert tagja a zsűrinek, és természetesen megnézhetjük legújabb filmjét, A nagy füzetet.
 
A zsűri tagja továbbá Cristina Flutur színésznő, aki a Dupa dealuri-ban nyújtott alakításáért Aranypálmát kapott Cannes-ban két éve, Giora Bejach izraeli operatőr, Michael Kutza amerikai filmes és Nik Powell, a brit filmiskola igazgatója.

A felhajtás után a filmekről

Mihai Chirilov művészeti igazgató beszélt, és nem fogunk hosszan írni róluk, mindenki menjen inkább moziba. A fesztivált Stephen Frears  új, Oscarra jelölt filmje, a Philomena nyitja a Főtéren május 30-án 20:45-től, és Richard Linklater Boyhoodja zárja ugyanott június 8-án 21:45-kor. Berlinben Ezüstmedvét nyert, bár Chirilov szerint Aranymedvét érdemelt volna.
 
Ha valaki unja a művészfilmeket, akkor vesse bele magát a legújabb szekcióba, a Midnight Deliriumba. Horror és fantasy kizárólag éjfél után a Művész moziban: jönnek a zombik hordában, és ömlik a művér literszám. Sőt aki zombinak öltözik a Zombies vs Cockneys vetítésére, azt ingyen beengedik.
 
Nem volt elég rettegés és erőszak eddig a No Limit és a Shadows szekcióban? – jött az újságírói kérdés. Nem! – jött azonnal az újságírói bekiabálás. Chirilov azzal indokolta az új szekciót, hogy ilyen az, amikor a rendezők is szórakoznak, nem akarnak semmi különöset mondani, de kiprovokálják, hogy másképp nézzük a dolgokat. És Chirilov azt szeretné, ha a vetítéseken a közönség felszabadultan reagálna az egyes jelenetekre, röhögéssel, lábdobogással, stb.
 
Mihai Chirilov
 
Chirilov és a Szemet szemért
 
Külön szekcióba tömörülnek idén a bosszúfilmek Szemet szemért néven, míg a The Usual Suspects nevű szekció a TIFF-en már versenyzett nyolc rendező azóta készült filmjeit mutatja meg. Hogy lássuk, mire vitték, akiket itt is felfedeztek. (TIFF-en ugyanis csak első vagy második nagyjátékfilmmel lehet versenyezni.)
 
Újdonság még, hogy idén kevés, de színvonalas filmet válogattak be a Shadows Shorts szekcióba: 12 kis brutál előzi majd meg a 12 versenyfilm vetítéseit.
 
Ami nem újdonság, hogy máshol már díjazott filmeket nézhetünk a Supernova szekcióban, a fesztivál vetítette több mint 90 közül itt 34-et, és Chirilov szerint durvajó dokumentumfilmekkel lesz tele a What’s Up, Doc? szekció is, pl. a sickfuckpeople című ukrán film a drog világáról vagy Muhammad Ali legnehezebb csatáiról a tárgyalóteremben. Tessék válogatni. Mert mi már nem győzzük.
 
 
 
A 3×3 egyik rendezője is dokuban utazik, Nicolas Philibert ebben a mostohának tartott műfajban tudott sikerfilmeket készíteni. Ugyancsak három filmjét láthatjuk a tavaly elhunyt szlovák Peter Solannak, Mihai Chirilov nagy kedvence az 1966-os Before Tonight is Over, amelyben megnézhetjük az egész akkori csehszlovák társadalmat, amint egy része átbulizik egy egész éjszakát. A harmadik hármast a román Iulian Mihu filmjeiből válogatták, és senki se lepődjön meg, ha nem hallotta még ezt a nevet: a kommunista rezsim szinte minden filmjét betiltotta.
 
Idén a cseh, az ír és a német újhullámos filmek kerülnek Fókuszba. Ismét lesznek Román Filmnapok, amiből Tudor Giurgiu a Miatyánkot ajánlja Sergiu Lupsétól, de a személyes kedvenc Radu Jude idei rövidfilmjét is vetítik Trece si prin perete (A falon is átmegy) címmel. A magyar napot nem sikerült felfedezni a programban, bár annyit említettek, hogy idén végre látszik, hogy kapott némi pénzt a magyar filmgyártás, és egy Jancsó-filmet mindenképpen levetítenek.

Már leírni se győzzük, hogy mi lesz még,

erre a TIFF mindenidőzik koncertekből is. Szóval ha pihentetni szeretnénk a szemünket, akkor öt koncerten hunyhatjuk le, öt másikon meg nem érdemes, mert filmek alá játszanak. Vagy mert mindenképp ugrálni kell.
 
Ha betegre sokkoltuk magunkat a beteg filmekkel, akkor a Male Instrumenty (kicsi hangszerek) május 31-i koncertjére menjünk terápiára a TIFF Házba. Miniatűr és gyerekhangszereken, talált tárgyakon és hulladékon bolondozik öt lengyel fickó Chopinnel és slágerekkel. Aznap délelőtt a bonchidai Bánffy-kastély udvarán mutatják meg, hogyan kell hangszereket improvizálni.
 
 
 
Ha pedig ugrálással akarjuk kilazítani moziba zsibbadt tagjainkat, akkor az ausztriai Russkaját ne hagyjuk közönség nélkül szintén a TIFF Házban június 4-én. Mert a heavy metált úgy keverik a polkával, jazzel és rockkal, hogy az robbanni fog, ígérik a szervezők.
 
A legendás román énekesnő, Maria Tănase két nagyágyút is megihletett. Alexandru Bălănescu vonósnégyesével kilenc éve jelentette meg a Maria T albumot, június 2-án is ezt játsszák el a Studházban úgy, hogy a médiaművész és koreográfus Klaus Obermaier jegyzi hozzá a vizuált. Június 5-én ugyanott Radu Afrim rendező és Vlaicu Golcea zenész előadása mixeli újra és színészek adják elő Maria Tănase 13 dalát egy kimondhatatlan cím alatt: Hai Iu Iu NU Hi You You.
 
Bălănescu szólózni is fog a TIFF Házban június 3-án. Ugyanott lép majd fel Románia Ella Fitzgeraldjaként emlegetett Teodora Enache. Játszik majd a tudatalattinkkal a kolozsvári Theory of Mind és a Coma, és mielőtt kómába menekülnénk a sok információ elől, jusson eszünkbe 1984, a film, és az, hogy a brit pszichedelikus Teeth of the Sea fogja ezt élőben újraértelmezni a Studházban, június 4-én. Ugyanígy tesz előtte egy nappal a Russkaja a Patyomkin páncélossal. Már most féltjük a székeket a Studház nagytermében.
 
Bonchida idén is a gyerekeké és a családoké, május 31-én és június elsején zajlik a Víkend a kastélyban programsorozat, este ugyanott vetítik Makk Károly magyar-román koprodukcióban készült, Bolondos vakáció című filmjét.

A jegyárak változatlanok,

hogy rátérjünk végre a közérdekű információkra is: 12 lej az aznap vásárolt, egész árú jegy, 10 lej, ha elővételben vesszük. Diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej. Ezeket május 26-tól lehet vásárolni a biletmaster.ro-n. A TIFF Carddal 35 vetítésre juthatsz be 300 lejért, és kiderült az is, mi a Gold Card: 35 vetítés plusz minden koncert és buli belépője potom 600 lejért.
 
Fontos: koncertekre már most jegyet lehet venni. A studházasok 30 lejbe kerülnek, a TIFF-házasok 15 lejbe.
 
A TIFF-en a MasterCard szintén új technológiával nyomul, hozzá se kell érjen a bankkártyákhoz a leolvasó, úgy veszi le a zsét a számlánkról. Még a PIN kódunkat is elfelejthetjük. A szervezők szerint pár másodperc lesz így a jegyvásárlás mindenhol, ahol árulják őket: a mozikban, a TIFF Házban és a Főtéren.
 
Ha beüt a tragédia, és nem jutsz el a TIFF-re, Csíkszeredában idén július 2-6. között kaphatsz belőle egy tömörített változatot. A TIFFszeredát a stábtól független, de fölöttébb lelkes helyi csapat szervezi. És lesz egy őszi kiadás is majd szeptember 26-28. között Marosvásárhelyen.

Hirdetés