Bántalmazta diákjait, mégis tovább taníthat

Annak ellenére, hogy tettét mindenki elítéli, tovább taníthat a diákjait megütő tanárnő. Az esetek Sepsiszentgyörgyön történtek, a pedagógus Bukarestben folytathatja „karrierjét”.
Hirdetés

„Eljárási hiba” miatt továbbra is a tanügyben maradhat az a tanárnő, aki a vádak szerint két diákját is megütötte a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnáziumban. Az egyik eset még tavaly decemberben történt, a másik pedig pár hónappal ezelőtt, a tanintézmény folyósóján. Ez utóbbinál a történteket az egyik biztonsági kamera is rögzítette, a bántalmazott gyerekek szülei a rendőrségen tettek feljelentést. Ennek ellenére a verekedős fizika-kémia szakos tanárnő az oktatási rendszerben maradhat, mégpedig egy egyszerű eljárási hiba miatt.

Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő ma sajtótájékoztatón tudatta: a líceum adminisztrációs bizottsága nem tartotta be a szóban forgó oktató munkaszerződésének felbontására vonatkozó procedúrát, így ez semmisnek tekinthető. A hiba annyiban állt, hogy a szerződés felbontásának kérése a tanintézmény igazgatója, vagy az adminsztrációs bizottság tagjainak kétharmada részéről kellett volna érkezzen, és mivel ez nem így történt, a pedagógus bírósághoz fordulhatott volna, jogi és erkölcsi kártérítést követelve. Keresztély Irma elmondta azt is: az iskola vezetőségének tett javaslatát, hogy kezdjék újra a procedúrát, elutasították, arra hivatkozva, hogy nagyon nehézkes lenne.

Az információk szerint amúgy a verekedős tanárnő ősztől egy bukaresti iskolában fog oktatni.

Hirdetés