Hadgyakorlat késlelteti a székely ballon felbocsátását

Megint hátráltatja a román hatalom a székelyeket: ezúttal a légi hadgyakorlat kavart be a Marosvásárhelyről tervezett ballonfelbocsátásnak.
Hirdetés

Az ukrajnai események hatására szervezett román légügyi hadgyakorlatok miatt a május 13-án Marosvásárhelyről tervezett ballonfelbocsátást körülbelül két héttel el kellett halasztani – közölte a hét végén a kezdeményezők nevében Hantz Péter. Az új időpontról a későbbiekben fognak tájékoztatni.

Amint arról beszámoltunk, az előzetes bejelentések szerint a szondában mindenféle csillagászati és meteorológiai műszerek, valamint fényképezőgép is helyet kap majd. Annak helyzetét és sebességét egy GPS-berendezés méri majd, az adatokat pedig egy rádióadó továbbítja a földi vevőállomásnak. A szonda körülbelül egy órányi emelkedés után lép be a sztratoszférába, majd további fél órányi emelkedés után éri el a legnagyobb magasságot, ami 35-40 kilométernyire tehető. Itt a léggömb megsemmisül, a műszeregyüttes pedig ejtőernyővel ereszkedik vissza. 

 

Hirdetés