A Száz év magány írójának sárga rózsákkal díszített urnája mellett a kolumbiai és a mexikói kormány tagjai álltak díszőrséget, miközben ezrek rótták le kegyeletüket a Palacio de Bellas Artesben. Sokan vittek magukkal sárga virágot, amely Márquez hite szerint védelmet nyújt a balsorstól, mások az író kedvenc dalaiból játszottak a magukkal vitt hangszereken. Többen sárga papírpillangókat röptettek, utalásként leghíresebb regényére, a Száz év magányra, amelynek főhősét mindenhová sárga lepkék raja követi.
A több mint négy órán át tartó szertartás során a ravatalnál egy kvartett adott elő García Márquez kedvenc klasszikusainak, köztük Bartók Bélának a műveiből. A komolyzenei aláfestést időről időre egy trió szakította meg a vallenato nevű, az író szülőföldjéről eredő zenével, ugyancsak az író kedvenc műfajával. Egy mikrofonnál felváltva olvastak fel részleteket a Száz év magányból.
„Minden idők legnagyobb latin-amerikai regényíróját” búcsúztatva Enrique Pena Nieto mexikói elnök kijelentette, hogy Márquez halála „nagy veszteség nemcsak az irodalomnak, hanem az egész emberiségnek”, műveiben szerinte „egész generációk találtak választ az élet nagy kérdéseire”, és az író a világirodalom élvonalába helyezte a latin-amerikai irodalmat.
„Minden idők legnagyobb kolumbiaijának” nevezte az írót Juan Manuel Santos kolumbiai elnök, aki felidézte, hogy Márquez „egy 1982. decemberi napon a fagyos Stockholmból szembesítette a világot Latin-Amerika magányosságával”. Örök dicsőség annak, aki oly sok dicsőséget hozott nekünk!”
Szimbolikus temetést tartottak hétfőn Márquez szülőhelyén, a Kolumbia karib-tengeri partján fekvő Aracatacában is.