Újabb magyar felirat esett áldozatul

Jogerős törvényszéki ítélet nélkül is eltávolítják már inkább a Községháza feliratot Kézdiszéken, csak ne zaklassák már őket. Dan Tănasă pezsgőt bonthat.
Hirdetés

Önszántukból is leszedik immár a Községháza feliratot Kézdiszéken, csak hagyná már őket békén az aktuális Kovászna megyei prefektus, illetve a notórius feljelentőként ismertté vált, amúgy Spanyolországban élő Dan Tănasă.

Kézdialmás és Kézdiszentlélek polgármesterének elege lett az elmúlt időszak zaklatásaiból, a számtalan prefektusi átiratból, s meg sem várták a jogerős törvényszéki döntést, inkább levetették mindkét középületről a hatóságok által kifogásolt feliratot. A székely zászlók egyelőre a helyükön maradtak, de amilyen tempóban dolgozik a feljelentő, nem biztos, hogy sokáig loboghatnak.

A mindenkori prefektusnak ugyanis valamennyi feljelentés nyomán el kell járnia, s olyan törvényszéki ítéletről nincsen tudomásunk, amikor a székelyföldi önkormányzatoknak adtak volna igazat.

Hiszen – amint arról korábban beszámoltunk – február közepén a szintén Kovászna megyei Gidófalva polgármestere került lépéskényszerbe. Ki más állhatott volna az ügy mögött, mint Dan Tănasă, aki ebben az esetben az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD)tett panaszt a román feliratot hiányolva, a testület pedig természetesen neki adott igazat, s megrovásban részesítette Berde József polgármestert. Az elöljáró hirtelen felindulásában nem csak a művelődési ház, hanem a községháza feliratot is fehér fóliával takarta le. Mint mondta, addig marad a borítás, amíg nem csitulnak a kedélyek.

Március elején az uzoni polgármestert fenyegette meg tetemes pénzbírsággal a Kovászna megyei prefektusi hivatal, amiért rögtön a jogerős bírósági döntés után nem vette le a székely zászlót a községháza homlokzatárról.

Természetesen ebben az esetben is Dan Tănasă szemét szúrta a kék-arany lobogó.

Igaz, feljelentőért sem kell mindig a szomszédba menni, van nekünk sajátunk is. A gidófalvi polgármesteri hivatalon díszelgő Községháza felirat például a Puli becenéven ismert kökösi Nagy Attilát zavarta annyira, hogy megkérte a prefektust, tüntesse már el azt onnan.

Dumitru Marinescu sem volt rest, sőt, éppen a március végi menesztése előtti napon értesítette a feljelentőt, hogy intézkedett az ügyben, s felszólította az önkormányzatot a felirat eltávolítására, továbbá mulasztás esetén pert is kilátásba helyezett.

Utódjától, Marius Popicától sem várhatunk mást. Bár bemutatkozó sajtótájékoztatóján kölcsönös tiszteletről értekezett, a Krónika tudósítása szerint egyúttal azonban azt is leszögezte, hogy az elődei által elindított pereket nem vonhatja vissza, a bírósági döntéseket gyakorlatba kell ültetni, de mielőtt újabb pereket indítana, reméli párbeszéd útján sikerül megoldást találni.

 

De nem csak Kovászna megyében fordulnak elő hasonló történetek, Dan Tănasă Spanyolhonból Maros megyébe is ellát. Csíkfalváig mindenképpen, ahol a Községháza felirat rögtön szemet is szúrt neki. Ezért levélben fordult Corneliu Grosu Maros megyei prefektushoz, akitől azt próbálta megtudakolni, hogy ezidáig hány polgármestert hívott perbe, hogy azok eltávolítsák a polgármesteri hivatalok homlokzatáról a magyar megnevezést. A kormánymegbízott gyorsan utasításba is adta a csíkfalvi önkormányzatnak, távolítsák el a feliratot. Február elején pedig kénytelenek voltak eleget tenni a parancsnak.


 

Hirdetés