„Túl vagyunk újra egy választáson. Elmondhatjuk emberként is és magyarként is, hogy nagy tanulságokat vonhatunk le belőle. Az első és legfontosabb: az „anyaországi” magyarságból mint népből nemzet lett. Viszont ha nagyképű akarnék lenni, az erdélyi magyarság 96 százalékos, Fideszre leadott szavazatai alapján azt is elmondhatnám, amit Tamási Áron, hogy a székelység a magyarság legszebb ága. De ha nem is a legszebb, a legtudatosabb. Meghálálta a Fidesz töretlen bizalmát. Azt is mondhatnánk, beérett az Erdély-járás. (…)

A fentiek mellett azonban elmondhatjuk azt is, hogy beérett  Magyarországon is az a munka – vagy azt is mondhatnám, szellemi fordulat –, aminek magvát az MDF majd a Fidesz elvetette. Bebizonyosodott, hogy már nem lehet program nélkül, szlogenekkel – Orbán, takarodj! – választást nyerni. Bebizonyosodott, hogy az alpáriság, amelyet bizonyos körök mind a közbeszédben, mind a tévéműsorokban meghonosítottak, még vagy már a magyar nép esetében sem mozgósító erő. A teljes agymosás még nem következett be.

Kezdik felismerni, hogy sem a celebek, sem a Mónika-show népe nem lehet példakép. Az öntudat fénye, hogy kik voltak, még világít. Bebizonyosodott, hogy az utódpártok nem ismerték, nem ismerik már azt a népet, amelyet uralni akarnak. Ez a nép felnőtt lett, s számára nem jelentenek semmit a hitevesztett üres szavak, a rájuk zúdított idegen eszmék, ez a nép már részben »Orbán népe« – ahogy csúfolják –, s rá már csak a betartott ígéretek hatnak.”