Véget is ért a szavazás

Mármint Magyarország tengerentúli külképviseletein. Magas a részvétel, kevés a technikai baki vagy a nem regizett szavazó.
Hirdetés

Az Egyesült Államok és Kanada magyar külképviseletein helyi idő szerint szombat este befejeződött az országgyűlési képviselőválasztás.

A választók az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt szombaton szavazhattak Magyarország külképviseletein helyi idő szerint 6 és 19 óra között. Itt azok a magyar állampolgárok adhatták le voksukat, akik magyarországi lakhellyel rendelkeznek, a választás napján külföldön tartózkodnak, valamint március 29-ig felvetették magukat a külképviseleti névjegyzékbe és jelezték, hogy mely városban kívánnak szavazni.
 

Az Egyesült Államokban 

emellett mintegy 1100-1300, Kanadában pedig több mint 800 honosított, magyarországi állandó lakcímmel nem rendelkező állampolgár szavazhatott levélben.
 
New Yorkban, ahová 808 szavazót vártak, urnazárásig a részvétel aránya elérte a 85 százalékot – tájékoztatta Dán Károly főkonzul az MTI-t. Felhívta a figyelmet, hogy az amerikai kontinensen a magyar szavazók 40 százaléka és az Egyesült Államokban regisztrált jogosultak 60 százaléka a New York-i misszión adta le voksát. A nagyvárosban négy évvel ezelőtt 422-en regisztráltak, így idén csaknem kétszer ennyien éltek a választójogukkal.
 
Sándor István washingtoni konzul az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy az amerikai fővárosban működő magyar nagykövetségen is rendben folyt a szavazás. Ott névjegyzékben szereplő 291 választópolgár 80 százaléka szavazott.
 
A nyugati parti Los Angelesben az urnazárás előtt három órával a választói jegyzékbe felvett 314 jogosultból 227 – vagyis több, mint 72 százalék – adta le voksát rendben, problémamentesen, barátságos hangulatban, sorok nélkül, a jogszabályoknak megfelelően zajló választáson – tájékoztatta Kálmán László főkonzul az MTI-t. 
 

Torontóból

Szabó Stefánia főkonzul az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a kanadai nagyvárosban jó hangulatban folyt a szavazás, az első voksolni kívánó már háromnegyed hatkor jelentkezett, az utolsó pedig öt perccel zárás előtt futott be. A választói névjegyzékben szereplő 289 szavazóból délig 253-an adták le a szavazatukat, ami 87 százalékos részvételt jelent.
 
Torontóban személyesen 171-en adtak le levélben szavazatot. Ottawában Lemák Ella, a külképviseleti választási iroda (KÜVI) vezetője szerint zökkenőmentesen zárult a választás, a 93 jogosult közül 74-en mentek el szavazni, ami csaknem 80 százalékos részvételt jelentett. Az ottawai nagykövetségen összesen 51-en adták le levélben a szavazatukat.
 

Latin-Amerikában,

ahol szintén szombaton szavaztak, Brazíliavárosban 12-en, Sao Paulóban 24-en, Buenos Airesben 35-en, Santiago de Chilében 19-en, Havannában 30-an, Mexikóvárosban pedig 22-en szerepeltek a külképviseleti névjegyzékben. 
 
A többi földrész magyar külképviseletein vasárnap folytatódik az egyfordulós voksolás lebonyolítása. 

Hirdetés