Nyárira húzzuk az órát vasárnap

Igen, a vasárnap lesz az a szomorú nap, amely csak 23 órából áll. Hetven vonat késik majd, míg belerázódik a menetrend a nyári időszámításba.
Hirdetés

Románia vasárnap hajnali három órakor áll át hivatalosan a nyári időszámításra: a 3:00 óra egyből 4:00 lesz. Az elveszített egy órát októberben kapjuk majd vissza.

Mivel abban az időpontban hetven vonat közlekedik, ezek a nyári időszámítás szerint már késni fognak: 8 nemzetközi, 31 Regio és 31 InterRegio besorolású járat érintett – jelzi a vasúti személyszállító vállalat, a CFR Călători. A 4:00 óra után induló szerelvények a nyári időszámítás szerint közlekednek.
 
A nemzetközi vonatok menetrendje ezután sem módosul, mivel a Romániával szomszédos országokban ugyancsak vasárnap hajnalban állítják át az órát.
 
Az átállást nyári időszámításra Románia 1979-ben vezette be a nappali fény minél jobb kihasználása végett. 
 

Hirdetés