Amit nem hagynánk ki a Színház Világnapján

Ettél-e már Albert Csilla főztjéből? Hát a Váta Lóri csavart szerváját vissza tudod-e adni? Kolozsváron kimaxolták a színház világnapját. Csúcsig.
Hirdetés
A Kolozsvári Állami Magyar Színház kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli március 26-án és 27-én a Színház Világnapját. 
 
Mi legesleginkább a színházi vacsorát nem hagynánk ki. Merthogy: kedvenc színészeink itt nem csak „behozzák a tálcát”, hanem ők maguk készítik el, ami rákerül. A menüt Náday Egon, a VIA Étterem (Virág utca 6. szám) főttszakácsa állítja majd össze, abban tehát kivetnivaló előreláthatóan nem lesz. Tavaly egy-egy falat irodalom járt a teríték mellé: rozéhoz Hamvas Béla, tatárbifsztekhez Esterházy. Idén is kíváncsiak vagyunk, mivel lepnek meg minket.
 
Fotó: Bíró István
 
Jelentkezni a contact@viarestaurant.ro e-mail címen vagy a +40 264 593 220-as és a +40 733 060 666-os telefonszámon. A helyek száma korlátozott.
 
Másnap 14 órától kiderül, ki a király a pintyóasztalnál. Újságírók versus színészek! Mindez a Bulgakov Kávéházban. 
 
Aztán: a színház büféjében egész nap nyitva tart a Café Színház, ahol – ha minden igaz-, teával, kávéval, süteménnyel várnak és olyan halhatatlan előadásokkal a vetítővásznon, mint a Tompa Gábor rendezte A kopasz énekesnő
 
Este 20 órától jönnek az álomgyárosok. 0001-es szoba. Álomgyár: a kortárs táncelőadás egy kutatómunka eredménye, olyan interdiszciplináris műhely, amely egyesíti a táncot, a videografikát és az elektromos zenét egy kulisszák nélküli előadásban. A Bukaresti Nemzeti Táncközpont vendégelőadása a Stúdióteremben tekinthető meg.
 
Na és amit huszadjára se hagynánk ki, az nem más, mint Kecske, aliasz Molnár Levente Cat Empire interpretációja. Mutatjuk.
 
 
Ők zárják a színház ünnepét, és itt, a Bulgakovban köszöntik a színházban, színházért dolgozókat és Thália kedvelőit a színház világnapi üzenettel.  Attendálni meg ehelyt lehet. 

Hirdetés