Ezért (is) érdemes magyar iskolát választani

Játékosan szeretteti meg az ötödikes és hatodikos diákokkal anyanyelvüket, városukat, környezetüket, és nem utolsó sorban önmagukat a magyar felsősök éve programsorozat.
Hirdetés

A program tíz erdélyi magyar iskolában futott a héten, és mintegy ötszáz diákot érintett. Az eredményekről Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára számolta be a sajtónak a mai napon Kolozsváron. Elmondta: , a programmal a szülők figyelmét próbálják ráirányítani az anyanyelvű iskoláztatás fontosságára.

A körút során a Fáy András Alapítvány által szervezett tréningeken 5. és 6. osztályos fiatalokat vontak be olyan játékokba, amelyek segítik őket a legfontosabb gazdasági és pénzügyi ismeretek elsajátításában. Egy olyan önismereti tréninget is ajánlottak, amelyik saját képességeik felismerésében igazítja el őket.
 
A program keretében nyári magyarországi továbbképzést is szerveznek osztályfőnököknek, és mind a mostani tréningekből, mind az osztályfőnöki továbbképzésből módszertani csomagokat állítanak össze, amelyeket minden magyar tannyelvű iskolába eljuttatnak. Ugyanakkor internetes játékokkal is próbálják megnyerni a serdülők korosztályát. Egy már elindított játék online újságszerkesztésre tanítja a gyerekeket, egy újabb játék pedig arra ösztönzi őket, hogy tervezzenek a városukat, környezetüket bemutató túrautat.
 
„Az oktatás megszervezése mindenütt az adott állam feladata. A magyar kormány abban tud segíteni, hogy a magyar iskolák valami pluszt is adjanak, hogy megérje magyar iskolába járatni a gyermeket” – nyilatkozta Répás Zsuzsanna.

Hirdetés