Itt az erdélyi pornóbotrány!

Egészen valószínűtlen tárgyú politikai közlemény landolt a postaládánkban. Úgy tűnik, Erdélyben még a pornográfia sem lehet pártfüggetlen.
Hirdetés

Önmagában már az is meglepő információ, hogy Erdélyben létezik pornó vagy valami ahhoz hasonló. Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének szíves közlése azonban megnyugtatott, hogy Erdély mégis csak része a fejlett nyugati világnak, ebben a tekintetben is.

A felháborodott hangú pártközlemény „főszereplője” egy Laczikó Csaba nevű fiatalember, akiről eddig ugyan nem hallottunk, de ezután fokozottan figyeljük a munkásságát. Ő a nagyszalontai MIDESZ, az RMDSZ egyik ifjúsági szervezetének helyi elnöke, de nem ezért érdekes figura, hanem mert szabadidejében Mr. Siid néven rapénekesként tevékenykedik, mellesleg saját műsora van a Partium Rádió hullámhusszán – mint azt a közlemény fontosnak tartja leszögezni, „Kiss Sándor, megyei RMDSZ-elnök támogatásával”, aki ezáltal az erdélyi magyar politika Kovijának szerepében tűnik föl.
 
Nos, az említett Mr. Siid két videoklipjében expliciten szexuális tartalmú képsorok vannak, de szeretnénk felhívni a bihari néppárt figyelmét arra, hogy kutatómunkájuk nem volt elég alapos, az eremdéeszes ifjú titánnak nem csak az a két videója van tele meztelen csöcsökkel, amelyeket a sajtóközleményben linkelni szíveskedtek. 
 
A néppárti közlemény vádló hangon kéri számon az RMDSZ vezetőitől, hogy „a helyi MIDESZ-elnök által népszerűsített trágárság és pornográfia általánosan is az érdekképviselet ifjúságpolitikájának részét képezik-e”, illetve „vannak-e még felbukkanásra váró pornóbotrányok az RMDSZ-en belül”, továbbá a különböző forrásból kapott közpénzekből „fordítottak-e a pornóklipek forgatására”. Arra is kíváncsiak, ezúttal is eltussolják-e az ügyet az érintett politikusok. Mindenesetre mi izgatottan várjuk az ügy fejleményeit.
 
Bár úgy ódzkodunk a pornográfiától, mint ördög a tömjénfüsttől, kötelességünknek tartjuk megmutatni, az RMDSZ miféle – idézzük – „zenei és képi métellyel mérgezi az ifjúságot”. Vigyázat, korhatáros tartalom, mindenki csak saját felelősségére kattintson!
 
Itt a lájtosabb videó, fürdőszobában vonagló meztelen csajokkal.
 
Ez viszont már rendes pornó, mindennel, ami kell.
 

Hirdetés