Hazacsalogatnák Szatmárra az orvosokat és a színészeket

Hat orvost és családját várja haza Szatmárnémeti. Lakást is kínálnak. A színészek is kapnak lehetőséget.
Hirdetés

Hat orvos lakhat családjával azokban a lakásokban, melynek alapköveit a hét végén tették le Szatmárnémetiben.

„Hét éve álmodtuk meg és készíttettük el a Studium Orvosi Szolgálati Lakások tervét, ahol lakhatási támogatásokat akarunk biztosítani azon fiatal szakemberek, családok számára is, akik tanulmányaik befejeztével Szatmárnémetiben szolgálják közösségeinket” – mondta Vass Levente, a Studium Alapítvány alelnöke tegnap, a második Orvosi Szolgálati Lakások ünnepélyes alapkőletételénél.

Az itthon maradni szándékozó vagy hazatérni kívánó fiatal magyar értelmiségiek kétszer kétéves időszakra pályázhatják majd meg a Szatmár egyik kialakulóban lévő kertvárosi övezetében felhúzandó két-, illetve háromszobás lakásokat.

A program keretében nemcsak orvosok jelentkezhetnek, a projektbe bekapcsolódó Prospero Alapítványnak köszönhetően a helyi színház ifjú művészei is pályázhatnak.

Hirdetés