Băsescu taktikázik

Az államfő mostani megnyilvánulásai alapján úgy tűnik: miközben az ukrajnai román kisebbség jogaiért aggódik, ő lesz az, aki a magyarellenes hangulatkeltéshez folyamodva küzd majd a magyarokkal szövetkezni kényszerült kormányoldal ellen.
Hirdetés

„Amilyen váratlanul kezdődött, olyan kurtán-furcsán ért véget az a bukaresti válsághelyzet, ami azért robbant ki, mert Traian Băsescu államfő borsot akart törni Victor Ponta kormányfő, illetve a vele frissen koalícióra lépett RMDSZ orra alá.

Az elnök feltételül szabta a kormánytagok kinevezéséhez, hogy a kabinet ne az USL 2012-es kormányprogramját vigye tovább, hanem fogadjon el újat, amelybe az RMDSZ-szel megkötött paktumban foglalt kisebbségjogi követeléseket is belefoglalják, majd vállaljon érte felelősséget a parlamentben.

Amikor már úgy tűnt, hogy a végső szót az alkotmánybíróság mondja ki, az elnök váratlanul engedett, és miután Ponta szavát adta, hogy utólag új kormányprogramot fogadnak el, a kormány letehette az esküt. A lépés mögött vélhetően Băsescu rövid és középtávú kül- és belpolitikai céljai keresendők.”

Hirdetés