Iskola és jövő

Ha nem lennének a roma családok, akik közül sokan a magyar állami támogatás reményében íratják magyar tannyelvű osztályba a gyermeküket, jó néhány hangzatos nevű, hajdanán népes magyar faluban már évek óta be kellett volna zárni az iskolát.
Hirdetés

„Mert abban a faluban, ahol megszűnik az iskola, megszűnik a jövő is. Román többségű falvakban pedig a magyar tagozat felszámolása után nagyon nehéz meggyőzni a szülőt az utólag létrejövő szórványközpontok biztosította lehetőségekről.

Hogy ezek a nagy erőfeszítéssel kialakított központok ne fogyjanak ki az utánpótlásból, mind a meglévők, mind az épülők sokkal nagyobb figyelmet és támogatást érdemelnének. Különösen annak a felhívásnak a fényében, amely szerint „minden magyar gyermek számít.” Szinte el sem tudjuk képzelni, hogy mennyit!”

 

Hirdetés