Kiürült az RMGC kasszája

Szinte 400 alkalmazottjától akar megválni a verespataki aranyra ciánnal pályázó Rosia Montana Gold Corporation (RMGC).
Hirdetés

Március elsejétől 392 alkalmazottjának munkaszerződését függesztette fel a kanadai-román vegyesvállalat, mivel az RMGC korlátozni kívánja a tevékenységét, amíg eldől, hogy a kormány engedélyezi-e verespataki bányatervét.

A szerződés-felfüggesztés azt jelenti, hogy a munkások márciusra fizetésük háromnegyedét kapják, április elsejétől pedig vagy visszaveszi őket a cég, vagy munkanélkülivé válnak. A cég szerint a munkások eddig házfelújításokon és egy történelmi bányajárat renoválásán dolgoztak, ami a verespataki történelmi központban kialakított bányamúzeum alatt húzódik.
 
A munkások, akiktől most megválni kíván a cég, zömükben verespataki, abrudbányai, bucsumi, bisztrai és topánfalvi lakosok.
 
Verespatakon az RMGC négy hegyet szeretne porrá őrölni és ciánnal átmosni, hogy kinyerje belőle az aranyat, majd szinte 200 hektáros ciános zagytározóban hagyni a hulladékot. Ehhez évente 13 ezer tonna ciánoldatot használna fel. A tervét 14 éve próbálja engedélyeztetni, de az több ponton is a hazai törvényekbe ütközik.
 
A tervnek szabad utat engedő bányatörvény-módosítás több tízezer embert vitt utcára tavaly ősszel. A ciános aranybányászat ellen több romániai városban minden vasárnap felvonultak, a legtöbben Kolozsváron és Bukarestben.

Hirdetés