Szétmémelték Fazakas Dorkát

Pedig szegény csak jót akart: árvákra költetni a Szent György Napok tűzijátékpénzét. Facebook-kampányt indított, és ez lett az egyik eredménye.
Hirdetés

Az álhír-kampány utóélete totál szétágazott: míg egyesek azért osztották meg Fazakas Dorka felhívását, mert egyetértettek vele, mások azért, mert felháborította őket a helyesírása vagy az, hogy hírként fogalmazta meg a kép alatt a felhívás szövegét. 

Akik felháborodtak azon, hogy egyesek felháborodtak Dorka akcióján, gyorsan védelmükbe vedték, és elkezdték kiírogatni a Facebookra, hogy Én vagyok Fazakas Dorka. Akinek már rajongói oldala is született Fazakas Dorka Official néven. De nem biztos, hogy a jóakarói dobták össze. Mindenesetre Rollka Fazakas is közéjük tartozik.
 
Fazék pedig erre tett még egy lapáttal. És a slusszpoén: Fazakas Dorka még ez alatt a kép alatt is megosztotta a felhívását. Kíváncsian várjuk, beposztolja-e ide is kommentként.
 
Addig is hallgassátok küb_beat mixét, az ügy inspirálta. Zseniális. A legdorkább Dorka.
 

Hirdetés