Ha posztkommunistákkal szövetkezünk

Ezzel a velejéig korrupt, posztkommunista és magyargyűlölő bandával készülne szövetkezni érdekképviseleti szövetségünk
Hirdetés

„És egyszer csak elcsendesül körülöttünk a világ: nem érkeznek hírek arról, hogy a prefektus éppen melyik székelyföldi önkormányzatot szemelte ki és perelte be jelképeink használata miatt. És hiába, hogy eldőlni látszik: egyhamar nem lesz alkotmánymódosítás, az RMDSZ által hónapok óta ígért autonómiastatútumról továbbra sem tudni semmit. Sőt, még az autonómia fogalma sem hangzik el az arról szóló nyilatkozatokban, hogy tárgyalnak a szociáldemokratákkal, az SZNT önkormányzatokhoz intézett felhívása egyelőre süket fülekre talált, s hogy a székely szabadság napjára mozgósítja-e híveit az RMDSZ, az továbbra is kérdés.
Sokat nem tudunk egyelőre az RMDSZ szándékairól sem – de azok alapján, amit érzékelünk, kijelenthetjük: ez is elég. Legalábbis ahhoz, hogy felmérjük, miként alakul majd az autonómiáért folyó küzdelmünk a posztkommunistákkal való esetleges megállapodás esetén…”

Hirdetés