Csak a Szövetség tagjai körében kelendő a harmadik hely

Ismert egyházi személyiségeket környékezett meg az MPP. Böjte Csabának és Gergely Istvánnak is felajánlották az RMDSZ EP-listájának harmadik helyét, amiről még az sem biztos, hogy az övék, de az sem, hogy befutó.
Hirdetés

Böjte Csabát ferences szerzetest és Gergely Istvánt katolikus lelkészt is megkörnyékezte az MPP azzal, hogy induljanak az európai parlamenti választáson az RMDSZ jelöltlistájának harmadik helyén – értesült a Krónika. A római katolikus egyház mindkét képviselője megerősítette a hírt, azonban leszögezték: nem kívánnak élni a lehetőséggel.  

Gergely István „Tiszti” 2011-ben betegállományba vonult katolikus lelkész, a Csibész Alapítvány vezetője, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács volt csángóügyi megbízottja arra hivatkozva, hogy a témában „diszkrét beszélgetés” zajlott, nem kívánta kommentálni a megkeresést. 
 
Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője szerint „sok rátermett fiatalember van”, aki képviselheti a magyarságot Brüsszelben. „Én nagyra tartom a politikusok, a pártok tevékenységét, de számomra Isten más feladatot szabott. Szó sincs arról, hogy lenézném vagy leértékelném a politikusok munkáját, de mi, katolikus papok nem szoktunk politizálni” – nyilatkozta a Krónikának. 
 
Mint ismeretes, az RMDSZ jelöltlistáját Winkler Gyula és Sógor Csaba jelenlegi képviselők vezetik. Az MPP jelöltje lehet a harmadik a listán, amennyiben megszületik a megállapodás Kelemen Hunor és Biró Zsolt között. Miután a szövetség elutasította a hárompárti koalíció létrehozását, az EMNP úgy döntött, hogy nem kívánja kockáztatni az erdélyi magyarság brüsszeli képviseletét, így nem indul a választáson, Tőkés Lászlónak pedig azt ajánlotta: fogadja el a Fidesz felkérését, és induljon a magyar kormánypárt színeiben újabb mandátumért.
 

Hirdetés