Sapis önkéntesek segítik Böjte pártfogoltjainak továbbtanulását

A Böjte Csaba ferences szerzetes intézményrendszerében gondozott gyerekek továbbtanulását segítik önkéntesként a Sapientia csíkszeredai karának hallgatói. Mert – ahogy Csaba testvér is mondja – jó dolog jónak lenni, és jót tenni.
Hirdetés

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karai önkéntes programot kezdeményeztek azzal a céllal, hogy segítsék a Böjte Csaba ferences szerzetes intézményrendszerében gondozott gyerekek továbbtanulását.

Eddig huszonöt hallgató jelentkezett az egyetemről, hogy szívesen vállalna önkéntes munkát a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett kollégiumokban: van aki matematikában, magyar nyelv és irodalomban, román vagy idegen nyelv gyakorlásában segítene Csaba testvér gyerekeinek, van aki különböző kreatív játékok szervezésére vállalkozik.

„Jó dolog jónak lenni, és jót tenni. Látni a gyerekek tiszta örömét és jó kedvét” – erősítette meg Csaba testvér.

„Bölcs dolognak tartom, hogy tudatosan megpróbáltok jót tenni. Nem azért, mert jó jegyet kaptok, nem azért mert megfizetik, hanem magáért a jó tettért. A jó cselekedetből fakadó örömből mindenkinek bőségesen jut” – vallja Csaba testvér. Megítélése szerint sem az egyház, sem az állam nem tudja megoldani a szociális dolgokat, de nem is kellene. „Az lenne a jó, ha mindenki ott ahol él, a falujában, a maga utcájában, tömbházában le tudna hajolni a bajban lévő emberhez, és segítene” – vallja.

 

Hirdetés