Román iskolákban mutatná be a kisebbségeket az oktatási tárca

Olyan programot indít útjára az oktatási tárca, amelynek keretében a kisebbségi diákok bemutatkozhatnak a többségieknek. A bemutatkozás mikéntjének részleteit a diákoknak kell kitalálniuk.
Hirdetés

A közoktatásban részt vevő diákok számára a nemzeti kisebbségek bemutatását célzó programot indított a román oktatási minisztérium, aminek egyik célja, hogy a többségi diákok jobban megismerjék a kisebbségek hagyományait és kultúráját.

A február 21-én, az anyanyelv nemzetközi világnapján elindított projektet az oktatási minisztérium kezdeményezte, partnerintézményként pedig az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala is részt vesz benne. Laczikó Enikő államtitkár, a hivatal vezetője az MTI-nek pénteken elmondta: az elképzelés szerint nemzeti kisebbségek anyanyelvén tanuló osztályok vehetik fel egymás között vagy többségi osztályokkal a kapcsolatot, majd közösen kell kitalálniuk, konkrétan milyen formában mutatják be egymásnak kölcsönösen saját kultúrájukat, hagyományaikat.

 

 

Hirdetés