Autonómia Kárpátalján

Kárpátalján ma a megyei tanács szabadnak nyilvánította magát és a megyét Viktor Janukovics uralma alól.
Hirdetés

A megyei közgyűlés úgy döntött, hogy Kárpátalját az elnöki hatalomtól független területté nyilvánítja – írja a Cink.hu. Napközben a rendfenntartó erők Vaszil Varcaba tábornok vezetésével hűséget esküdtek a népnek – szó szerint: az állomány felsorakozott a tüntetők előtt, és felesküdött.

A kárpátaljai képviselők pedig kiléptek a Régiók Pártjából, élükön a magyar Gajdos Istvánnal. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a legnagyobb magyar szervezet ezt az állásfoglalást tette közzé:

„A KMKSZ elnöksége sajnálattal állapítja meg, hogy a politikai párbeszéd ellehetetlenülésével az események erőszakos formát öltöttek, aminek immár több tucat halálos áldozata is van. A Szövetség elítél minden ilyen cselekményt, s vallja, hogy mind az erőszakra való meggondolatlan felhívások, mind a véleménynyilvánítás erőszakos megakadályozása csak tovább mélyíti a politikai krízist. A KMKSZ változatlanul kiáll a demokratikus szabadságjogok és európai normák maradéktalan érvényesítése mellett. … A kárpátaljai magyarok, minden más honfitársunkhoz hasonlóan szabad és demokratikus, egyéni és kollektív jogaikat maradéktalanul biztosító országban szeretnének élni, s a Szövetség a jövőben is mindent meg fog tenni ennek érdekében.”

 

A CNN drónos felvétele a kijevi Majdan térről

Hirdetés

Kijevben közben több tucatnyi tüntetőt lőtt le csütörtök délelőtt a rohamrendőrség gépfegyverekkel és mesterlövész-puskákkal. A belügyminiszter szerint a tüntetők is lőfegyverrel ölik a rendőröket. A parlament folyamatosan ülésezik, korlátozni akarják Viktor Janukovics államfő hatalmát. 

Vezető tisztviselők és családjaik hagyják el folyamatosan Kijevet, bár az EU utazási szankciókat vezetett be ma ellenük – írja a 444.hu.

Három uniós külügyminiszter reggel óta felváltva tárgyal Janukovics elnökkel és az ukrán ellenzéki pártok vezetőivel, Angela Merkel pedig azért hívta fel Janukovicsot, hogy engedje, hogy az Unió közvetítsen közte és az ellenzék vezetői között. Vlagyimir Putyin is többször felhívta a nap folyamán Janukovicsot, de állítólag konkrét útmutatást nem adott.  

Hirdetés