Tovább kell kutatni a Szent György templom után

Megdőlni látszik az az állítás, miszerint a temesvári Szent György téren állt volna a sárkányölőnek szentelt templom. Hiába kerestek, nem találtak 14. századi maradványokat.
Hirdetés

A temesvári Szent-György tér felújítási munkálatai során középkori leleteket tártak fel a régészek, amelyek a város múltjának három különböző időszakáról tanúskodnak.

Florin Draşovean, a Bánság Múzeum régésze elmondta, az előzetes feltételezésekkel ellentétben a 14. században épült Szent György templom nem ezen a helyen állt, hanem valószínűleg egy másik helyszínen.

„Amit feltártunk, az a török mecset alapozása, ami bontásból származó köveket és téglákat tartalmaz és a 18. században épült jezsuita templom maradványai. Találtunk még két törökkori temetőt, a mecset két oldalán, ahonnan közel 100 csontvázat ástunk ki. Megtaláltuk a város középkori vízhálózatának maradványát is, a török hódítás előtti időkből, továbbá középkori faházak maradványait, amelyeket már nem lehet megmenteni, mert egy gomba megtámadta a fát” – ecsetelte a szakember.

Draşovean szerint a feltárások egyértelműen bizonyítják, hogy Szent György temploma nem a róla elnevezett téren állt.

Hirdetés