Autonómiakonzultációt ígér az RMDSZ

Kovács Péter szerint közvita lesz az autonómiáról szóló törvénytervezetről, s figyelembe veszik a módosító javaslatokat is. Ki szól hozzá?
Hirdetés

„Azért nem készült még el a törvénytervezet (az autonómiáról – szerk. megj.), mert a kidolgozói részletekbe menően akarják a különböző területek kérdéseit kidolgozni” – jelentette ki az Erdély FM-nek nyilatkozva Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

Szerinte ennek a helyzete nem azon fog múlni, hogy egy héttel hamarabb vagy egy héttel később bocsátják közvitára.

„Egy olyan alapos munkával akarunk előállni, amely valós megoldást nyújt Székelyföld számára. Az ígéretünket tartani fogjuk és most a tavaszi ülésszakban a parlament asztalára le fogjuk tenni. Ezt a határidőt tudjuk tartani” – fogalmazott.

Kovács Péter úgy nyilatkozott, széles körű konzultációt szerveznek a tervezetről, és majd figyelembe veszik a módosító javaslatokat is, amelyek a közvita alatt érkeznek.

 

Hirdetés