Erdélyi produkció a vásárhelyi Filmnapokon

Az Erdélyi Magyar Televízió ugyan egyszer már műsorára tűzte A rózsa csöndjét, ez sajnos egybeesett az X-faktor döntőjével. Aki akkor lemaradt róla, most bepótolhatja.
Hirdetés

A rózsa csöndje Szepessy Előd, az Erdélyi Magyar Televízió igazgatójának felkérésére született a tavalyelőtti Örkény-centenárium alkalmából, így a tévécsatorna sugározta azt először tavaly decemberben és idén januárban.

Erőss László rendező úgy véli, hogy „nagyon aktuális a szöveg, ugyanakkor érdekes, mert abszolút nem jellemző Örkény stílusára”. Mint meséli Örkény Rózsakiállítás című kisregényére az egyik osztálytársa hívta fel a figyelmét. „Bár vannak benne groteszk elemek, annak ellenére nagyon mély témát dolgoz fel, konkrétan a halált, s a köréje szerveződő taburendszert” — mondja a rendező, akinek Kovács András Ferencet is sikerült megnyernie, így a film egyik főszerepét a Kossuth-díjas költő játssza.

A Magyar Filmnapokat negyedik alkalommal szervezi meg a főtéri Művész moziban a K’Arte Egyesület és a Balassi Intézet. 

 

Az alkotás mozipremierjére tehát a február 21–23. között sorra kerülő rendezvény első napján, 18.30-tól kerül sor, a rendező jelenlétében. De vetítik még a Jankovics Marcell-féle Az ember tragédiáját, a Riksa láz  és a Janovics Jenő, a magyar Pathé című dokumentumfilmeket, továbbá a Nejem, nőm, csajom című vígjátékot is műsorra tűzték. A filmeket román feliratozással vetítik. A belépés ingyenes.

 

Hirdetés