Lajka kutya és a világi építészet esete Nagyváradon

Nagyvárad önkormányzatán ismét kifogott a magyar nyelv. A képzeletbeli Piros tó utcában immár ott csahol Lajka kutya az eltévedt magyar turistákra.
Hirdetés

Nagyvárad bekeményít: interaktív 3D-s turisztikai térképpel, több mint 9 ezer látványos fotóval és részletes, többnyelvű tájékoztatókkal csalogatja a turistákat a „Pece-parti Párizs”. A román sajtó tájékoztatása szerint Nagyvárad önkormányzata az első Romániában, amelyik ilyen gazdag idegenforgalmi szakportálon, a nemzetközi normákhoz igazodva mutatja be látványosságait.

A mintegy 44 ezer euró összértékű uniós pályázatból megvalósított projekt szépséghibája, hogy az oldal magyar nyelvű fordítása hemzseg a fordítási hibáktól és tárgyi tévedésektől. Hogy csak a legkirívóbbat említsük – amelyből már internetes mémet is gyártottak – az a „Laika építészet” menüpont. Bár azt hihetnénk, hogy az első űrhajós kutyáról nevezték el ezt a „stílusjegyet”, pár kattintás után derül csak ki, hogy ezen menüpont alatt a város világi építészeti remekeit gyűjtötték egybe…

Hirdetés