„Valóságos boszorkányüldözés indult a pedagógusok körében: egy egész társadalmi kategóriát nyilvánítanak korruptnak annak a szerencsétlen bukaresti tanárnőnek a tette miatt, aki elégedetlen volt a szülők által karácsonyi ajándékokra összedobott pénzzel. 

A megoldásra is rájöttek: etikai kódexet állítanak össze, ahonnan majd jól megtanulják a tanárok, hogy nem illik pénzt kérni a szülőktől, alázatosaknak és szorgalmasaknak kell lenniük, ne pofázzanak, hogy nem elég a költségvetés, nincs használható tankönyv, nemzeti alaptanterv, ne fütyüljenek a templomban, s ilyenek. Mielőtt azonban valami blőd szöveget megpróbálnának lenyomni csaknem negyedmillió pedagógus torkán (ennyiből statisztikai­lag is kell lennie számos lelkiismeretlen, semmi embernek is), talán egyszerűbb lenne egy kódexet írni a minisztereknek.

Első körben elég volna egyetlen szabályt tartalmaznia, hét szót: a törvény minden pontját be kell tartani. Azt is, amelyik előírja, hogy a mindenkori nemzeti összterméknek legalább hat százalékát kell az oktatásra fordítani. Akkor talán jutna könyvre, felszerelésre, esetleg még fizetésre is, és nem menekülne el évente ötezer tanár az éhhalál elől a tanügyből más területre. Azt a pontját is, amely előírja, hogy az ingázó tanulók bérletének árát megtéríti a minisztérium.”