Széljátékok

Az RMDSZ nem tehet fel májusban újra mindent a román választók közönyére.
Hirdetés

„Sajnálatos módon addig Londonba sem megy el dolgozni mind, ráadásul egy önálló EMNP-lista a benne üldögélő derék kamikázékkal ijesztően magassá tudja tenni az elérendő küszöböt. Pár hete még az látszott a valószínű forgatókönyvnek, hogy Tőkés László simán átbútorozik a Fidesz EP-listájának valamely biztos helyére. Ám az utóbbi időben konok hallgatás veszi körül e lehetőséget.

Közben hiteles forrásokból hallani, hogy a Fideszen belül fontos szereplők (ha ugyan Orbán mellett lehet-e igazán fontosnak lenni) aggodalmas tekintettel szemlélik a volt püspök indítását (s ez a megoldás a KDNP-seknek sem a szíve csücske). Ettől még ott lehet majd a befutók közt, két-három jó szlogen, kis marketing, s kifoltozva a gyenge pontok. Másfelől az ő indulása Fidesz-színekben, Magyarországon elég rossz helyzetbe hozná pártját, Toróékat. Utóbbiak ezért is kezdhetik felemlegetni az önálló indulás gondolatát.

Ahogy online laptársunk, a Maszol illusztrálta, az EMNP decemberben még nem számolt komolyan ezzel, a párt elnökének arról sem volt tudomása, hogy 200 ezer támogató aláírás összegyűjtése a feladatuk. Politikai szempontból nekik e pillanatban előnyösebb Tőkéssel együtt szerezni két százalékot, mint nélküle öt tizedet, illetve nélküle el sem indulni.”

Hirdetés